Gera válogatott szerelésben. Itt a helye biztos © Túry Gergely |
Több megbízhatónak tartott forrás – többek között a teamtalk.com, a fansfc.com és a Mirror – is úgy értesült, hogy Gera Zoltán közölte jelenlegi klubja vezetőivel – Jeremy Peace elnökkel és Bryan Robson vezetőedzővel –, hogy szeretné elhagyni az egyesületet, s továbbra is a Premierleague-ben futballozni. Gerának még egy évig érvényes szerződése van az Albionnal, azaz a távozásához mindenképpen szükség van a klub hozzájárulására.
Gera 1,5 millió fontért szerződött a WBA-hoz, s első idényében szenzációs teljesítményével alapvetően hozzájárult, hogy csapata bent maradt az első osztályban. A második angliai évét azonban súlyos sérülések kísérték végig, alig néhány meccsen lépett pályára, s talán éppen az ő teljesítménye hiányzott ahhoz, hogy a csapat ismét elkerülje a kiesést. A klub vezetése előtt most két út áll, megtartják, megtartják sztárjaikat, sőt megerősítik a keretet az azonnali visszajutás érdekében, vagy a drága játékosokat szélnek eresztik – hiszen a kiesés miatt sokmillió font bevételtől esnek el –, s egy a körülményeknek jobban megfelelő kerettel veszik fel a versenyt. Robson vezetőedző az előbbi mellett kardoskodik mind a mai napig, de a végső szót nyilván a klub elnöksége,illetve Jeremy Peace elnök mondja majd ki.
Tény, hogy Geráért sokan bejelentkeztek. Egyebek között a Tottenham, a Fulham, az Aston Villa és a Manchester City is. A legkomolyabb kérőnek azonban a Portsmouth és a Wigan látszott. Az előbbi 2 millió fontot ajánlott a középpályásért, ami félmillió fontos (durván 200 millió forintos) tiszta befektetési hasznot jelentene a WBA-nak a Gera-ügyleten. Ez azt jelentené, hogy a klub pénzének visszaszerzése mellett még egy kevésbé neves, de jó képességű játékost is igazolhatna. Peace elnök korábban kiszivárogtatta, hogy Gera vételára 4 millió font körül van, s ennek megfelelően a vételi ajánlatokat sora visszautasította. Köztük a Wigan 1,75 millió fontos ajánlatát is. A Portsmouth ennek megfelelően emelt a téten, talán azért is, hogy kipuhatolják, hol kezdődik valójában a klub tárgyalási hajlandósága. Mindenesetre ezt az ajánlatot nem utasították vissza, de továbblépésről sem érkeztek hírek.
Jimmy Bullard. A helyére szánják Gerát © fanball.co.uk |
Nem sokkal később aztán arról lehetett ismét hallani, hogy mégis a Wigan 1,75 millió fontos ajánlata lesz a nyerő, mígnem napvilágot látott az észak-angliai egyesület legfrissebb 10 millió fontos megkeresése, amiben már nem csak Gera, hanem az Athletic korábbi csatára Nathan Ellington és az igen magasan jegyzett fiatal középhátvéd Curtis Davis neve is szerepel. Ebben a konstrukcióban mintegy 2,5 millió font (nagyjából 1 milliárd forint) lenne a WBA tiszta befektetési haszna.
Az angol lapok ugyan csak az ajánlat tényéről tudtak egyelőre beszámolni, de jelezték, hogy Gera eladási közel került a végkifejlethez. Hogy jelenlegi klubja próbál-e még csavarni egyet a pénzcsapon, ma még nem látni. Az viszont biztos, hogy a Wigan számára létkérdés egy irányító középpályás, egy csatár és egy megbízható hátvéd megszerzése. Ugyanis a csapat eszének tartott Jimmy Bullard távozott a klubtól, s az erősítésnek szánt Crystal Pallace támadó Andy Johnson és a német Chelsea hátvéd Robert Huth megszerzéséről is lecsúszott a Paul Jewell dirigálta gárda. A clubcall.com a 10 milliós ajánlatot mindenestre a nyár legoptimistább megkeresésének nevezte, tekintettel arra, hogy Davist gyakorlatilag minden nagy klub szívesen látná a soraiban, így valószínűtlen, hogy a Wigan legyen a befutó a kérők között. Ellington és Gera eladását azonban ez a forrás is reális lehetőségnek nevezi.
*
A FansFC legfrisebb információi szerint Paul Jewell – aki Gera nagy rajongója – hamarosan 3,5 millió fontos ajánlatot tesz a WBA asztalára, ha a hármas üzlet nem sikerülne. Ez az összeg már nagyon közel van a birminghami csapat által elvárt 4 milliós ajánlathoz. Jewell azt reméli Gerától, hogy a csapat játékához a "kreativitás szikráját" adja hozzá, ami nagyon hiányzott az elmúlt szezon végén.