szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv legnagyobb része arról szól, hogy miként lehet jobb képzéssel és szolgáltatással élhetőbb világot teremteni, ezért humánfejlesztésre 1 700-1 900 milliárd forintot fordítanak a következő hét évben -közölte a kormányfő a tervről folytatott vitanap kezdetén.

Gyurcsány Ferenc elmondta: emellett a fejlesztési tervből gazdaság fejlesztésre ezer milliárd, közlekedésfejlesztésre kétezer milliárd, környezetvédelemre mintegy 1 200 milliárd, államreformra száz milliárd, vidékfejlesztésre ezer milliárd forint jut majd.

A miniszterelnök tíz pontban foglalta össze a legfontosabb megoldandó problémákat, elsőként említve a hátrányos települések felzárkóztatását és a gyermekszegénység megszüntetését.

MTI Karrier

Önkéntesközpont létesül Debrecenben

Önkéntesek kétéves segítőprogramjának megvalósítására és központjának létrehozására 21 millió forint pályázati összeget nyert a debreceni Életfa Segítő Szolgálat Egyesület.

MTI Karrier

Stratégiai tanácsok a HR gurutól

Először találkozhatnak a magyarországi HR szakemberek, felsővezetők és stratégák Dr. John Sullivannel, a tehetségmenedzsment szaktekintélyével az IIR Magyarország által szervezett szakfórum keretében, október 11-én. A rendezvényen napirendre kerülnek a XXI. századi HR stratégia legfontosabb alapelemei és modern gyakorlata.

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

Steven Levitsky harvardi professzor: Alakul az új tekintélyelvűség Amerikában

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, akivel az anyja a vonat elé lépett Ménfőcsanaknál

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Sosem látott szinten menő karórát dobnak piacra: pont olyan, mint az Apollo-program számítógépe

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak

Mahmúd Abbász leállította a kifizetéseket a merénylők hozzátartozóinak