szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Korlátlan ideig folyósítandó, a munkanélküliség teljes időtartamára szóló munkanélküli segély bevezetését tervezi Lengyelországban a kormánykoalíció.

A segélynek csaknem azonos összegűnek kell lennie a mindenkori bruttó minimálbérrel, mondta Janusz Maksymiuk, a populista Önvédelem (Samoobrona) párt egyik parlamenti képviselője.

Maksymiuk közlése szerint a kormánykoalíciós partnerek megállapodtak, hogy jövő júniusig kidolgozzák a törvénytervezetet, és a 2008-as költségvetésben már figyelembe veszik ennek pénzügyi következményeit.

A jelenlegi elképzelés szerint minden munkanélküli havi 800 zloty (54 666 forint) segélyt kapna. A bruttó minimálbér jelenleg 899 zloty. - Tudatában vagyunk, hogy egyelőre nincs pénz havi 800 zlotys juttatásokra, ezért kisebb összeggel kell kezdenünk a segélyezést, de fokozatosan kell eljutnunk a kitűzött összeghez - mondta Maksymiuk. „Lesznek feltételei a segély folyósításának. A Mercedesen utazó munkanélküliek nem számíthatnak rá, mint ahogy azok sem, akik feketén dolgoznak.”- tette hozzá a képviselő.

Egy ilyen törvény alkalmazása évi 23 milliárd zlotyval terhelné meg az állami költségvetést, miközben a kormány 226,8 milliárd zloty bevételre számít 2007-ben - figyelmeztettek varsói pénzügyi elemzők.

Jelenleg hat hónapon át folyósítanak segélyt Lengyelországban a munkanélkülieknek, és a 2,4 millió nyilvántartott munkanélküli 13 százaléka, mintegy 310 ezer fő kap segélyt.

MTI Karrier

Franciaországban a vendéglátóipar átáll a 35 órás munkahétre

A többi szektorhoz hasonlóan a vendéglátóipar is átáll a 35 órás munkahétre Franciaországban, miután a kormány ajánlásának megfelelően az Államtanács megsemmisítette a 39 órás munkahét megtartásáról két munkáltatói szervezet és három szakszervezet között két évvel ezelőtt létrejött megállapodást - adta hírül a Le Figaro.

Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

Végtelen körözésbe kezdett egy sofőr nélküli taxi a csapdába került utasával – videó

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban

Árvízriasztás miatt állt le két repülőtér az Egyesült Királyságban