szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikerrel zárult 2006 végén a pécsi önkormányzat 220 millió forintos, a város szociálisan és fizikailag leépült telepeinek rehabilitációját célzó programja - közölte Gonda Tibor alpolgármester.

Az Európai Szociális Alap 790 ezer eurós támogatásával megvalósult Borbála 1 elnevezésű komplex telep-rehabilitációs és foglalkoztatási kezdeményezés keretében 2004 és 2006 között a keleti városrészben 50 tartós munkanélküli foglalkoztatására, valamint szakmai végzettséget nyújtó, egyéves, munka melletti, kőműves és parkgondozó képzésre nyílt lehetőség.

Gonda Tibor elmondta, hogy a program elsődleges célja ugyan a leépülő területeken élők helyzetének javítása, társadalomba történő visszailleszkedésük elősegítése volt, sikerült feltérképezni azon tartós munkanélküliek egy részét, akik nem regisztráltatták magukat, így nem kerültek be egyetlen ellátórendszerbe sem.

Az alpolgármester szerint a pécsi eredményeknek is köszönhető, hogy az INTERREG 3/C projekt keretében a baranyai megyeszékhely vezetésével valósulhat meg a szociális városrehabilitációval kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok összegyűjtése és március végén ez a város adhat otthont a városi és falusi szegénynegyedek problémáinak kezeléséről szóló európai konferenciának.

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Ilyen még nem volt ezen a héten: kihúzták a lottószámokat

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Törökökkel, franciákkal és Mészáros Lőrinccel épülhetnek a Paks II.-pótló gázerőművek

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Balogh Rodrigó: Addig jó, amíg nincs közünk ezekhez a srácokhoz

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem