szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Közel 130 közreműködő szervezet vesz részt a Békés Megyei Munkaügyi Központ által a térség foglalkozatási helyzetének javítását célzó programban - közölte a központ vezetője.

Nagy Ágnes elmondta, hogy a központ még 2004 júniusában pályázat útján nyert mintegy 50 millió forintot az együttműködés kialakítására a szervezetek között, amelyek segíthetnek a foglalkoztatási helyzet javításában.

A három éves, most záruló program kezdetén felmérték a megye munkaerőpiaci helyzetét, majd megfogalmaztak egy foglalkoztatási stratégiát, a tennivalókat, végül a közreműködő szervezetekkel paktumot írtak alá.

A 128 eddig csatlakozott tag, közöttük önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek, szakképző intézetek, valamint kamarák a jövőben összehangolják munkájukat annak érdekében, hogy az induló II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez minél jobban felkészülhessenek azok, akik tehetnek valamit a munkanélküliség csökkentése érdekében.

A közreműködő szervezetek közül többen olyan projektet is kidolgoztak, amelyeket azonnal be lehet nyújtani a pályázati lehetőségek megnyitása során. 

Domokos László, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke, mint a paktum egyik alapítójának a képviselője hangsúlyozta: a paktum keretében mindenkivel össze kell fogni, aki képes kimozdítani Békést a hátrányos helyzetből.

Emlékeztetett arra, hogy a megyei és a békéscsabai önkormányzat tartja fenn a térség szakképző iskoláinak 80-90 százalékát. A két önkormányzatnak ezért kiemelt feladata a szakképzések piaci igényekhez való igazítását. Fontos célnak nevezte, hogy a pályakezdő, szakképesítéssel rendelkező fiatalok legalább kétharmada egy éven belül munkát találjon.

Domokos László hozzátette: a megye érdekképviselettel is segítheti a munkahelyteremtéshez szükséges műszaki infrastruktúra kiépítését, így például lobbizással elérheti a telephelyek megközelíthetőségének állami eszközökkel való segítését, út- illetve vasúthálózat korszerűsítésével.

Az elnök ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szomszédos Románia csatlakozása egyszerre segítheti, illetve nehezítheti a megye foglalkozatási helyzetét.

MTI Karrier

Több tízezer fővel nőhet a foglalkoztatás a versenyszektorban

A tavalyi 32 ezer fős bővülés után idén 33 ezerrel nőhet a foglalkoztatás a versenyszektorban - mondta Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, ismertetve a szaktárca és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös felmérésén alapuló munkaerőpiaci prognózist.

MTI Karrier

Csökkent a regisztrált álláskeresők száma

Csökkent a regisztrált álláskeresők száma decemberben, az egy évvel korábbihoz képest több mint 7200-zal - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján. A nyilvántartásban szereplők száma a decemberi zárónapon több mint 403 ezer volt.

MTI Karrier

Sikeres foglalkoztatási program Pécsett

Sikerrel zárult 2006 végén a pécsi önkormányzat 220 millió forintos, a város szociálisan és fizikailag leépült telepeinek rehabilitációját célzó programja - közölte Gonda Tibor alpolgármester.

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Magyar Péter milliós követőtábort emlegetve emlékezett meg arról, hogy egy éve szállt ki a NER-ből

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

Fico levélben tudakolja Elon Musktól, hogy milyen amerikai pénzek mentek szlovákiai civileknek és újságíróknak

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

G. Fodor Gábor: Majkából nem lesz szavazat, ahogyan Bödőcs Tiborból sem lett

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk

Zelenszkij: Trumptól olyan béketerv kell, amely után Putyinnak nincs esélye újra háborúzni ellenünk