szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Luxemburg úgy döntött, hogy az év végétől teljes egészében feloldja munkaerőpiacának korlátozásait a 2004-ben csatlakozott európai uniós tagországokkal, köztük Magyarországgal szemben.

Az Európai Bizottság péntek esti brüsszeli közleményében üdvözölte az ország döntését, amelynek nyomán az új tagállamok munkakeresőit ugyanolyan feltételek illetik majd meg ott, mint a régebbi országokéit. A régebbi EU-tagállamok egy része még mindig akadályozza a három és fél éve belépett új államok lakóinak munkavállalását. A mostani döntés nyomán immár csak Ausztria, Németország, Belgium, Dánia és Franciaország korlátozza részben vagy teljesen a keleti munkaerő mozgását.

Németország ugyanakkor szintén a héten jelentette be, hogy a szakképzett munkaerő egy része előtt megnyitja az eddig zárt munkapiacot - ráadásul a berlini döntés már az idén csatlakozott két államra, Romániára és Bulgáriára is vonatkozik.

MTI Karrier

Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek háromnegyede

Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek mintegy 75 százaléka - írta a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap hétfői számában egy felmérésre hivatkozva, amely során a cseh Gazdasági Kamara 1900 csehországi céget kérdezett meg.

euractiv.hu Karrier

Dánia feloldaná a munkaerőpiaci korlátozásokat

A kelet-európai munkavállalókkal kapcsolatos pozitív tapasztalatok alapján fel kellene oldani az EU 2004-es bővítése előtt bevezetett munkaerőpiaci korlátozásokat - javasolta Claus Hjort Frederiksen dán munkaügyi miniszter.

MTI Gazdaság

Vámosi-Nagy Szabolcs: olcsóbb munkaerőre van szükség

Az adórendszerben 2008-tól tervezett módosítások Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője, az APEH volt elnökhelyettese szerint nem rossz elgondolások, de a rendszer egészét tekintve nem jelentenek majd érdemi változást.

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Indonézia csatlakozik a BRICS-hez

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Terézváros is indul a MÁV 99 éves pályázatán, legfeljebb egymilliárdból létrehoznák a közparkot a Nyugati mögött

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete