szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Félszáz megváltozott munkaképességű embernek tudnak majd munkát biztosítani abban az angyalföldi foglalkoztatóban, amelyet pénteken adnak át a XIII. kerületben - közölte Gellért Lajos, az önkormányzat sajtóreferense.

Látás-, hallás-, és mozgássérültek foglalkoztatására is alkalmas a Szekszárdi úti új telephely, ahol a megváltozott munkaképességűek a jövőben különféle bedolgozói munkákat végezhetnek, így például varrhatnak vagy csomagolhatnak - mondta el az önkormányzat munkatársa. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékkal élőknek, akiknek többsége még járadékot sem kap, egyedüli megélhetési forrása az a jövedelem, amit ezekért a munkákért kapnak.

Az új, 350 négyzetméteres, bebútorozott és felszerelt foglalkoztató kialakítását egyebek mellett az is indokolta, hogy a szociális foglalkoztatást szabályzó törvény megváltozott, a korábbinál szigorúbb lett.

Az Angyalföldi Szociális Egyesület keretén belül működő új foglalkoztató az Európai Unió szabványa szerint épült fel az önkormányzat 50 millió forintos beruházásában.

MTI Plázs

Új program indul a csökkent munkaképességűeknek

Baleseti eredetű központi idegrendszeri sérülésben, szklerózis multiplexben, Parkinson-kórban szenvedők részére komplex rehabilitációs programot hirdet a Fehér Főnix Egyesület, aminek során munkát is keresnek számukra. Magyarországon a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása az európai átlagnak csupán 15 százaléka.

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Trump már arra készül, hogy visszavonulót fúj a kereskedelmi háborúban?

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző

130 000 km-re lőtt el egy lézert Kína, az eredmény lenyűgöző