szerző:
MTI

Véget ért a kedden hajnali fél négytől fél tízig tartó sztrájk a Kapos Volánnál.

A dolgozók fegyelmezetten, szinte száz százalékos egységben vettek részt a munkabeszüntetésben, tudomásuk szerint mindössze két autóbuszvezető és hat szerelő vette fel a munkát - mondta Dobi István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) helyi elnöke.

A hatórás munkabeszüntetés összesen 720 járatot - több tízezer utast - érintett, 512 járat kimaradt, a többi késve közlekedik. Kivétel ez alól 15 szerződéses és 2 különjárat, valamint az alvállalkozóknak kiadott Kaposvár-Budapest, Kaposvár-Barcs, Kaposvár-Szombathely és a Kaposvár-Győr járat, amelyek a kiadott menetrend szerint elindultak.

A szakszervezeti elnök tájékoztatása szerint az utasok tudomásul vették a járatkimaradásokat, a kaposvári állomáson fél tízig alig volt várakozó utas. Incidens nem volt, kivéve egy esetet, amikor telefonon minősíthetetlen hangon fejezte ki nemtetszését egy utas - mondta Dobi István, aki jelezte, hogy a közlekedés rendje előreláthatóan kora délután, két óra körül áll helyre.

A sztrájkra azért került sor, mert a szakszervezet és a munkáltató nem tudott megegyezni az idei béremelés mértékéről. A múlt pénteki egyeztetést követően a szakszervezeti vezető azt mondta, az érdekképviselet a korábbi 11 százalékból engedve 8 százalékos béremelést is elfogadna, de a munkáltató ennél közel 2 százalékkal kevesebbet ajánlott. A Kapos Volán mintegy 700 dolgozójának 85 százaléka tagja a szakszervezetnek.

Szerdán szeretnék folytatni az egyeztetést a munkáltatóval, s bíznak abban, hogy az elkövetkező egy hét alatt sikerül megállapodni. Ha mégsem tudnak megállapodni, akkor a korábban jelzett január 29-e helyett 30-án ismét sztrájkolnak, ám a tervezett helyett nem nyolc, hanem ismét hat órára szüntetik be a munkát - tette hozzá Dobi István.

A munkáltató hétfőn jelezte, hogy a Munkaügyi Bírósághoz fordul, mivel álláspontjuk szerint a szakszervezet megsérti a sztrájktörvényt azzal, hogy még az elégséges szolgáltatás teljesítését is gátolja.

MTI Karrier

Szabolcsban a legtöbb, Budapesten a legkevesebb az álláskereső

Jelentősek a különbségek a regisztrált álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított arányában az egyes területek között a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal honlapján most közzétett, a múlt év decemberére vonatkozó adatok szerint.

MTI Karrier

Már a középiskolában munkára nevelnek?

A középfokú oktatási intézményekből évente kikerülő körülbelül százezer fiatal nem ismeri a munkaszerződésre, a munkaidőre, a pihenőidőre, a munkakörülményekre és más munkaügyi kérdésekre vonatkozó alapvető jogokat és kötelezettségeket, ezért - szakszervezeti kezdeményezésre - felkészítő tanfolyam indult középiskolai tanároknak.

Megszavazták a fegyvertartás szigorítását és az adóreformot a svájciak

Megszavazták a fegyvertartás szigorítását és az adóreformot a svájciak

Trump mintha csak ki akarná provokálni az alkotmányos vádemelési eljárást

Trump mintha csak ki akarná provokálni az alkotmányos vádemelési eljárást

Meglepően lusták: oroszlán módjára vadásznak a tigriscápák

Meglepően lusták: oroszlán módjára vadásznak a tigriscápák

Megszólalt a Google a Huawei tiltásáról – ezt kell tudnia, ha Huawei-készüléke van

Megszólalt a Google a Huawei tiltásáról – ezt kell tudnia, ha Huawei-készüléke van

Az EP-választás tulajdonképpen az amerikai kontinensen indul

Az EP-választás tulajdonképpen az amerikai kontinensen indul

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait