szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság első fokú, nem jogerős végzésével elutasította a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) Szolidaritásnak a MÁV-Gépészet Zrt. ellen benyújtott kérelmét. Ebben a szervezet a nyíregyházi villamosmozdony-javító műhelyben 2008. február 25-étől bevezetett új munkarend jogellenességének megállapítását kérte.

A MÁV közleményben ismertette, hogy a munkáltató február végétől az állandó nyújtott nappalos munkarend helyett állandó nappalos munkarendet alkalmaz. A VDSZSZ álláspontja szerint ez sérti a kollektív szerződést, és több mint 5 százalékos bérfejlesztést követeltek az ott dolgozóknak.

A bíróság a kérelmet megalapozatlannak találta és elutasította, mivel a munkáltató a Kollektív Szerződésnek és a műhelyre is vonatkozó Helyi Függelék rendelkezéseinek megfelelően változtatta meg a munkarendet úgy, hogy a munkavállalók egyidejűleg az előírt anyagi ellentételezést is megkapták.

A MÁV közleménye rámutat: a MÁV-Gépészet Zrt. betartotta a felek között hatályos kollektív szerződést és annak helyi függelékét, a megállapodásnak megfelelő mértékű bérfejlesztést a munkavállalók részére megadta.

MTI Karrier

Újabb eredménytelen tárgyalás a MÁV és a VDSZSZ között

Ismét eredménytelenül zárult az egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, illetve a 38 vasúti mellékvonal ügyéről.

MTI Karrier

Folytatja a vasutassztrájkot a VDSZSZ

A VDSZSZ Szolidaritás kibővített Országos Választmánya (OV) március 26-án értékelte a kialakult helyzetet, és szükségesnek tartja a sztrájk folytatását, a munkabeszüntetés kezdetének és időtartamának meghatározásával az Elnökséget hatalmazta fel - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete.

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Gondolkozz velünk: Kavicsok háromszögben – Szexi a matek 18.

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban

Megint lezuhant egy F/A-18 vadászgép, ezúttal Finnországban

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra

Csányi Sándor a HVG-nek: Amíg nem rendezik a devizahitelesek ügyét, addig nem megyünk a lengyel piacra