Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Feljelentette egy munkaügyi bíróságon Ron Dennist, a McLaren Forma 1-es csapat főnökét volt asszisztense, akit azért bocsátottak el, mert Dennis melegnek hitte őt.
Peter Boland, aki a csapatfőnök magánrepülőgépéért volt felelős, a southamptoni bírósági meghallgatáson elmondta, hogy volt elöljárója többször is "kulturális érzéketlenségről" tett tanúságot. "Kijelentette, hogy kezet akar mosni, miután egész nap arabokkal fogott kezet", máskor pedig muzulmán üzletfeleit a Korán által tiltott alkoholos italokkal kínálta.
A 27 éves mérnök hozzátette, hogy megdöbbentette Dennis viselkedése, de nem az ő dolga volt felhívni a figyelmét ezekre a modortalanságaira.
Bolandot, aki a perben önmagát védi, 2007-ben elbocsátották, hivatalosan azért, mert elaludt a gép fedélzetén. De a fiatalember tagadja, hogy ez lett volna az igazi ok. "A személyzet többi tagja azt hitte, hogy meleg vagyok és Dennis velem szembeni viselkedése drasztikusan megváltozott, amikor elkezdtek terjedni ezek a pletykák. Nagyon kellemetlen volt mindenki számára megmagyarázni, hogy nem vagyok meleg" - mondta.
Dennis 8000 fontot (2,3 millió forintot) ajánlott fel Bolandnak, amennyiben lemond a perről. A volt asszisztens azonban feljelentette volt főnöke három cégét, köztük a magánrepülőt kezelő Greyscape-et szexuális orientáción alapuló diszkrimináció címén. A meghallgatások folytatódnak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.