szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén még kétszer lesz munkanap-áthelyezés március 28-a után: az augusztus 20. után következő pénteki pihenőnapot augusztus 29-én, szombaton kell ledolgozni, a december 24-i csütörtököt pedig 19-én, az előtte lévő szombaton - közölte a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

A szociális és munkaügyi miniszter rendelete alapján március 28-án, szombaton kell ledolgozni a 2009. január 2-i, pénteki pihenőnapot, a korábban kijelölt január 10. helyett. 
  
A változtatást akkor a miniszterelnök kezdeményezte az év elején kialakult ukrán-orosz gázvita miatt kialakult helyzetben, és az Országos Érdekegyeztető Tanács mindhárom oldala - a munkáltatók, a munkavállalók és a kormány - is támogatta. 
 
A közlemény szerint a rendelet hatálya nem terjed ki a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjére. Az általánostól eltérő munkaidő-beosztásban dolgozók munkarendje ettől eltérően is meghatározható.

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Tetovált Ágica és a ferdeszájú: az én hetem Lackfi Jánossal

Tetovált Ágica és a ferdeszájú: az én hetem Lackfi Jánossal

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után

"Itt az én időm" – Dobrev Klára programot hirdetett válása és férje visszavonulása után