szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sikeresen pályázott nyolc Vas megyei vállalkozás az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által meghirdetett munkahelymegtartó támogatásra - közölte a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ osztályvezetője.

A legtöbb támogatást, 108 millió forintot a BPW-Hungária Kft. kapta, ahol 535 munkahely megtartását támogatják, de ezzel a cégnél mintegy ezer dolgozó munkahelye válik biztosabbá, hiszen a vállalt kötelezettség szerint a támogatásban részesített cég nem élhet a létszámleépítés eszközével.

A pályázat előnye volt, hogy a kis- és középvállalkozások is részt vehettek rajta, így kapott például támogatást 67 munkahely megőrzésére a szombathelyi Villszöv Kft., 56 munkahely megtartására a Cellmodul Kft. - mondta Rodler Tamás. A pályázaton már a három főt foglalkoztató cégek is részt vehettek.


MTI Karrier

Négynapos munkahét a szentgotthárdi Opel motorgyárában

Négynapos munkahetet vezetnek be április közepétől a válság miatt a GM Powertrain-Magyarország Kft. szentgotthárdi Opel gyárának motorgyártó üzemében is - erősítette meg az értesülést Légrádi Edit, a gyár szóvivője.

MTI Karrier

Közmunkaprogram a zalaegerszegi kórházban

A közmunkaprogram keretében tíz ember számára biztosítanak munkát április elejétől Zalaegerszegen, a megyei kórházban - írja csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Kocsis Máté a kémügyről: Nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem