szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több tízezren tüntettek pénteken Brüsszelben számos európai szakszervezet felhívására, azt követelve, hogy az uniós tagországok törődjenek jobban a munkavállalókkal a gazdasági válság közepette.

A demonstrálók több olyan intézkedést tartanának szükségesnek, ami a munkahelyek megőrzését célozza. "Új társadalmi megállapodást" szorgalmaznak, amelynek alapján "a munkások megkapják ugyanazt a védelmet, amit a bankok kaptak".
 
Csütörtökön Madridban volt hasonló célú tüntetés, mintegy 50 ezer résztvevővel, szombaton pedig Prágában és Berlinben terveznek demonstrációt.

MTI Karrier

Megtámadták a dolgozók az ArcelorMittal központját

A világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai-indiai ArcelorMittal mintegy ezer francia és belga dolgozója kedden megtámadta a cég luxembourgi központját, miközben odabent a részvényesek közgyűlése zajlott.

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

Előzetes letartóztatásba helyezték az állítólagos magyar kémeket Ukrajnában

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

21,5 ezer milliárd forint EU-támogatás érkezett Magyarországra 2004 óta

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem

Most látszik igazán, mit hoz a vámháború: durván megrogyott az amerikai-kínai kereskedelem