szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vallási turizmus szakot indít ez év októberétől a krakkói egyetem; a diákok a zarándokok és vallási látogatók kiszolgálására szakosodhatnak.

Krakkó az egyik leglátogatottabb lengyel város és kedvelt közép-európai célpont, ennek hatására határozta el a Pápai Teológiai Akadémia az új szak indítását - olvasható az oktatási intézmény honlapján.
  
A következő tanévtől a diákok tanulmányokat folytathatnak a dél-lengyelországi Krakkó és immár az egész világ katolikusai számára fontos zarándokhellyé vált Wadowice, Karol Wojtyla szülővárosának titkairól, hogy kiszolgálhassák a növekvő számú vallási turista igényeit.
 
A varsói Pápai Teológiai Akadémiát 1990-ben alapították, tagja a Katolikus Egyetemek Nemzetközi Szövetségének (IFCU). Az egyetemen háromezer diák tanul.

MTI Karrier

Mesterképzés: a legnépszerűbb egyetemek, főiskolák

Kétszer annyian jelentkeztek az idén első helyen mesterképzésre, mint tavaly: míg ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző hat százalékát tették ki, ebben az évben arányuk 13 százalék körülire emelkedett - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb összegzésében.

MTI Karrier

Hogyan buktatják le a trükkös felvételizőket?

Több tízezer vizsgatermet szereltek fel videokamerákkal és fémdetektorokkal Kínában, hogy felkészüljenek a felsőoktatásba jelentkező diákok trükkjeire a jövő héten kezdődő országos felvételik előtt.

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

Megkezdődött Jimmy Carter több napos búcsúztatása

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"

Bayer Zsolt szerint Fábry Sándor "szarember", ne is reméljen Kossuth-díjat, legfeljebb "azoktól"