Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Szakértők szerint 2010 végéig 9 százalék felett marad a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, ahol a jegybank legalább 2010 tavaszáig nem változtat az alapkamaton.
A The Wall Street Journal legújabb havi felmérésében 52 gazdasági elemzőt kérdezett meg, akik szerint az idei harmadik negyedévben már visszatér a gazdasági növekedés, a recesszió augusztusban ér véget.
A szakértőknek csupán 18 százaléka számít arra, hogy még az idén kamatot emel az amerikai jegybank (Fed). 32 százalékuk szerint a jövő év első felében lesz az első kamatemelés, 36 százalékuk pedig úgy vélekedett, hogy 2010 első félévének végéig marad a jelenlegi, nullához közeli kamatszint. A többiek szerint 2011-ig változatlan marad az alapkamat.
Az elemzők szerint a jövő év végéig nem emelkedik jelentősen az olajár. Azzal számolnak, hogy a WTI amerikai olajfajta hordónkénti ára 72 dollár körüli lesz 2010 decemberében, ami megegyezik a jelenlegivel.
A munkanélküliség kapcsán arra számítanak, hogy annak szintje 9,9 százalék lesz az idei év végén, egy évvel később pedig 9,4 százalék. A mostantól számított következő 12 hónapban további közel egymillió állás szűnik meg. A szakértők többsége szerint 2010 közepéig tovább csökken a lakóingatlanok ára, majd közel egy évig stagnál majd.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.