szerző:
MTI

A nők iskolázottságának növekedése hatékonyan csökkenti a magas vérnyomás betegség kialakulásának esélyét. Az iskolai képzés hasznossága mellett szóló vizsgálati eredményeket az European Heart Journal ismertette.

Az Egyesült Államokban egy évtizede szervezték meg a nők egészségi állapotával foglalkozó programot (Women's Health Study), eredetileg azért, hogy ellenőrzött módon vizsgálják kis adagú aszpirin és többféle, sokak által szedett vitamin hatását a szív- és érrendszeri betegségekre, illetve a rosszindulatú daganatok kifejlődésére. A csaknem 40 ezer, egészségügyben dolgozó nőről részletes adatokat vettek fel, és esetleges betegségeiket is gondosan figyelték. A tanulmány eredményeiből már korábban is ismertettek részleteket, most további megfigyelések láttak napvilágot.

A kutatók David Conen vezetésével egybevetették 27 207 női ápoló, asszisztens és orvos vérnyomását, illetve iskolai végzettségét. Ezeknek a nőknek a vérnyomása 1993-ban tökéletesen normális értékeken mozgott, és a munkacsoport azt nézte, miképpen változott vérnyomásuk a rákövetkező években.
 
A vizsgálat résztvevőit iskolai végzettségük szerint öt csoportba osztották. A lista egyik végére azok kerültek, akik legfeljebb kétévi egészségügyi képzésben részesültek, őket az a csoport követte, amelyiknek tagjai kettő-négy éves oktatást kaptak. Az egyetemi képzésűeket is két csoportba osztották oktatási idő szerint, a lista csúcsára pedig a diplomával rendelkező orvosnők kerültek. Följegyezték a vizsgálati alanyok társadalmi helyzetét, jövedelmi viszonyaikat és esetleges szív- és érrendszeri betegséggel kapcsolatos, egyéb kockázati tényezőit is. Ezek szerint is több csoportba osztották őket.
 
A tízévi megfigyelési idő alatt a résztvevők egyharmadának lett magas vérnyomása, de ennek megjelenése összefüggött a nők iskolai végzettségével. A legtöbben a legképzetlenebb csoportból kerültek az emelkedett vérnyomásúak közé: csaknem négyszer annyian, mint az orvosnők közül.
 
Nyilvánvaló, hogy a nők két szélső csoportja között mind a jövedelem, mind az életmód és a társadalmi körülmények tekintetében jelentős különbségek voltak, de az értékelés során statisztikai eltérést csak az iskolázottság szempontjából találtak. Úgy tűnik, érdemes tanulni.

László Éva Lilla Karrier

Árulkodó jelek: miből vehetjük észre, hogy kiégtünk?

Ki ne érezte volna már, hogy elfáradt a motor, munkája már nem okoz örömet, kiégett? A burnout szindrómát évtizedek óta ismerik és kezelik, ám míg külföldön egyre több kutatás lát napvilágot a témában, addig a hazai helyzet aggasztó. Nem veszünk tudomást a tünetekről, legyintünk, majd megoldódik, és csak legvégső esetben kérünk segítséget. Mi vezet a teljes kiégéshez? Szakembereket kérdeztünk.

hvg.hu Karrier

Testi örömök a munkahelyen

Egy kis kocogás munka előtt, ebédszünet a relaxációs szobában, esetleg egy frissítő masszázs délután? Utánanéztünk, hogyan alakul a munkahelyi egészségvédelem itthon, mit tesznek a cégek, hogy hozzájáruljanak dolgozóik testi és lelki épségének megóvásához? Elmélet és gyakorlat.

A legtöbb kisvállalkozás nem is tudja, hogy akár évente válthatna energiaszolgáltatót

A legtöbb kisvállalkozás nem is tudja, hogy akár évente válthatna energiaszolgáltatót

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon

Magyar művész lett a közönség kedvence a berlini fényfesztiválon

Tucatnyi készült csak ebből a régi AMG-ből, meg is kérik az árát

Tucatnyi készült csak ebből a régi AMG-ből, meg is kérik az árát

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Megüzente a kormány: Karácsony ne úgy vezesse Budapestet, ahogyan Demszky

Megüzente a kormány: Karácsony ne úgy vezesse Budapestet, ahogyan Demszky