szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Lettországban 15-20 százalékkal csökken a közalkalmazotti bér. A lett kormány döntése része a jelentős költségvetési kiadás-visszafogásnak, hogy további hitelekhez juthasson a balti állam.

A lett kormány arról is határozott, hogy tíz százalékkal csökkenti a nyugdíjakat. A havi legfeljebb 300 lat (604,5 dollár) fizetéssel rendelkező közalkalmazottak bérét 15 százalékkal, az e fölött keresőkét 20 százalékkal kurtítják meg. Az állami alkalmazottak 20,5 százaléka 300 latnál kevesebbet keres, 79,5 százaléka pedig többet.

A lett kormány korábban úgy döntött, hogy 500 millió lattal (1,01 milliárd dollárral) csökkentik a költségvetés idei kiadásait. Az Európai Unió már zöld fényt adott egy további 1,2 milliárd eurós újabb hitelnek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) még nem döntött. A kormány a következő két évben 500-500 millió lattal tovább mérsékli a költségvetés kiadási oldalát.

MTI Karrier

Elhibázott a németek munkaerőpiaci politikája?

Németország rosszul járt azzal, hogy az Európai Unió keleti bővítését követően zárva tartotta határát az új tagállamok munkavállalói előtt – állapította meg a Német Gazdaságkutató Intézet felmérése.

hvg.hu Karrier

Milyen esélyeink vannak a munkaerőpiacon?

Növekszik az elkötelezettség, a felelősségvállalás, és az együttműködési készség a hazai munkavállalók körében – derül ki az IBM munkaerő-piaci tanulmányából.

MTI Karrier

Munkanélküliség az OECD-országokban: borúlátó elemzés

Hátrányos megkülönböztetés, munkanélküliség, kitaszítottság és idegenellenes indulatok fenyegetik a válság miatt a munkát kereső bevándorlókat, akiknek óriási szerepük volt a korábbi években a jómódú országok gazdaságának fellendítésében - áll a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kedden megjelent elemzésében.

5 órán át vizsgálták Trumpot, orvosa szerint kiváló fizikai és szellemi állapotban van

5 órán át vizsgálták Trumpot, orvosa szerint kiváló fizikai és szellemi állapotban van

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

Magyar Péter megígérte, a Tisza győzni fog a választáson, mert bár a haza nem, de a Fidesz lehet ellenzékben

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” – Best of Esterházy

„Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot” – Best of Esterházy

A Mátrában is súlyos balesetet szenvedett egy túrázó

A Mátrában is súlyos balesetet szenvedett egy túrázó