szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Továbbra is kisebbségben vannak a német vállalatok vezetői irodáiban a nők: közülük csak minden huszonötödik kerül főnöki székbe, míg a férfiak közül minden tizedik vezető pozíciót tölt be - derül ki egy német tanulmányból.

A nürnbergi munkaerőpiaci és foglalkozáskutató intézet (IAB) által készített tanulmány szerint 2004 óta alig történt változás e téren. A cégek felső vezetésében csak minden negyedik nő "vezető erő", a másodvonalban pedig minden harmadik - számolt be a szövetségi munkaügyi hivatal (BA). "A korábbiakhoz hasonlóan a munkahelyek többnyire férfi vezetés alatt állnak" - jelezték a tanulmány szerzői. Még azokon a munkahelyeken is, ahol nagy a női foglalkoztatottak aránya, csak 56 százalékban kerülnek a vezetői tisztségekbe. Ebből adódóan a magasan képzett alkalmazottak körében 38 százalékra emelkedett nők aránya. 
  
A kutatás szerint manapság minden második nő fogadna el részmunkaidős állást, míg a férfiak közül csak minden tizedik. Az IAB szerint csak kevés munkahelyen léteznek megállapodások a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség előmozdítására. Ezen a téren az ötszáz főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok járnak az élen.

MTI Karrier

Kulisszatitkok az amerikai egyetemekről, képekben

Amerikai egyetemek virtuális túráját ajánlja középiskolásoknak egy honlap, hogy még a továbbtanulásra való jelentkezés előtt képet kapjanak az egyetemistákról, az oktatószemélyzetről és érezzék azt a helyet, ahol négy évet vagy annál is többet fognak eltölteni.

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

The Times: 15 éve nem fenyegette senki Orbán hatalmát annyira, mint Magyar Péter

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

„Ez a fickó nem ismer lehetetlent" – Igor Levit az egyik leggyilkosabb versenyművet is előadja a Müpában

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére