szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 20 millió forintot sem érte el annak a végkielégítésnek az összege, amit Hajdu Györgynek, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) korábbi vezérigazgatójának 44 évi munkaviszonya után kifizettek - ezt szerdán tudatta a cég az MTI-vel, cáfolva az összegről szóló lapinformációt.

A társaság közleményében, amelyet egyeztettek a cég előző, 2007-ben nyugdíjba vonult vezérigazgatójával is, leszögezik: a Magyar Hírlap keddi számában Hajdu Györggyel kapcsolatban megjelent minden állítás valótlan. Hajdu György ugyanis csak bruttó 19,9 millió forint végkielégítésre és egyéb jogcímeken bruttó 16 millió forintra volt jogosult a lapban jelzett, 200 millió forint közeli összeggel szemben.
  
Mint írták, nem felel meg a valóságnak a lap azon állítása sem, hogy a volt vezérigazgatót tanácsadóként foglalkoztatná tovább a cég. Hajdu György az FKF Zrt. igazgatóságának nem nyugdíjba vonulásától, hanem 1996 óta tagja a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján.  
 
Az MTI fővárosi információi szerint Hajdu György jelenleg is a köztisztasági világszervezet, az ISWA magyar tagozatának elnökeként tevékenykedik. Az ex-cégvezető egyébként bár 17 évig nyugdíjjogosultként látta el a társaság vezérigazgatói teendőit, nyugdíjat csak 2007 nyarától, posztjáról való távozása óta vesz fel.
  
Az MTI értesült arról is, hogy az FKF Zrt.-től 2007 óta 760 ember távozott, s közülük 190-en kaptak a jogszabályoknak megfelelő végkielégítést. Ennek nagysága a volt vezérigazgatónak járt összeggel együtt sem haladta meg a 250 millió forintot. A távozók között voltak olyanok, akik jövedelmük alapján nagyobb végkielégítést kaptak, mint a volt vezérigazgató, aki 670 ezer forintos fizetéssel ment nyugdíjba.

MTI Karrier

FKF: jár a végkielégítés a dolgozóknak

A Fővárosi Közterület-Fenntartónál (FKF) a végkielégítések kifizetése a munka törvénykönyve és a kollektív szerződés alapján történik - közölte az FKF kedden annak kapcsán, hogy a Magyar Hírlap azt írta: Hajdu György korábbi vezérigazgató több évtizedes munkaviszony után 2007 májusi távozása után 100 és 200 millió forint közötti végkielégítést kapott.

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Különleges csillagászati eseményt lehet szombat este látni

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Nemzetközi lapszemle: Fico ugyanazt csinálja, mint Orbán - az uniót hibáztatja saját rossz gazdaságpolitikája helyett

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Dél-Koreában sok ezer tüntető sürgette a felfüggesztett elnök letartóztatását

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst

Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst