szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) sztrájkbizottsága a közeli napokban értékeli a kialakult helyzetet, a vasutassztrájk nem kerülhető el - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke

Elmondta, hogy a négy vasutas reprezentatív szakszervezetek által kötött megállapodásokat a munkavállalók szempontjából nem tartják pozitívnak, sőt azok rontottak az eddigi helyzeten. Példaként említette, hogy míg korábban 3 órán belül elérhető helyen kellett megfelelő munkát ajánlani a munkahely megszűnése estén, a többi szakszervezet által kötött megállapodás ennél rosszabb feltételeket tartalmaz.
   
A VDSZSZ keddi közleménye szerint a négy vasutas szakszervezet a hétfőn kötött megállapodással gyakorlatilag jóváhagyta 29,5 vonalszakasz bezárását, és 2010. végéig sztrájkmoratóriumot is vállaltak. A VDSZSZ a megállapodásokat nem írta alá, a kormánnyal kötött keret-megállapodásban ugyanis még utalás sincs a 40 milliárd forint vasútból történő kivonásának megakadályozására, annak ellenére, hogy ez a kollektív munkaügyi vita kezdeményezésének egyik lényeges eleme volt - írja a szakszervezet.
   
A keret-megállapodás ugyan tartalmaz egyes, foglalkoztatás-biztonságra vonatkozó elemeket, de ezek nyomába sem érnek a MÁV-csoport cégeinél jelenleg hatályos foglalkoztatás-politikai megállapodásoknak, amelyek - a MÁV-START kivételével - szintén 2010 végéig érvényesek - vélekedett a VDSZSZ.
   
Hétfőn négy vasutas reprezentatív szakszervezet - a Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete - megállapodott a kormánnyal a kollektív munkaügyi vitában.
   
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) nem részese a megállapodásnak, képviselői még a tárgyalás közben elmentek a helyszínről, mert nem tartották érdeminek az egyeztetést.
   
Az öt érdekképviselet azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasították, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolták a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, valamint a foglalkoztatást is érintő vasúti mellékvonalak megszüntetését.

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél