szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A hazai egyetemek-főiskolák legátfogóbb, friss rangsorát közli a HVG hamarosan utcára kerülő Diploma 2010 különszáma. A Felvi-rangsorok az intézmények jelenlegi viszonyait tükrözik, míg az egyes diplomák munkaerő-piaci megítélése az oklevél értékét.

Továbbra is vezető helyen állnak a gazdasági szakembereket képző intézmények rangsorában a Budapesti Corvinus Egyetem karai – derül ki a HVG jövő héten utcára kerülő Diploma 2010 különszámából. Az idén a gazdálkodástudományi kar lett az első, a közgazdaságinak a második helyen osztoznia kell a Pécsi Tudományegyetem hasonló karával. A Közgáznak mind a két említett kara vonzza a kiváló hallgatókat, ennek köszönhetően az általuk indított szakokra nappali államilag támogatott képzésre a maximális 480-ból 440–450 pont kell a bejutáshoz. Mint az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) által készített rangsorokból kiderül, a Corvinus gazdálkodástudományi karára az első helyen jelentkezettek között például 72 olyan diák volt, aki helyezést ért el tanulmányi versenyeken.

A műszaki képzésben nagyon összetömörült az élmezőny, amit az is mutat, hogy a pontszámösszesítések után két első és négy negyedik helyezett lett. A műszaki tárgyakat is oktató tudományegyetemi természettudományi karok hagyományosan a rangsor élén szerepelnek, oktatóik kvalitásainak köszönhetően. Az idén a szegedi természettudományi kar végzett az első helyen, az ő diákfelhozataluk ezúttal jobb volt, ezért sikerült előzniük. Az összetett első hely a szegediek mellett a Szent István Egyetemnek jutott, amit annak köszönhet, hogy oktatói hagyományosan jó szereplése mellett ezúttal a hallgatók minősítését tekintve is jelentősen előretört a rangsorban. A legjobb hallgatók egyébként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre tartanak, a hallgatói ranglista első tíz helyéből hetet ennek karai foglalnak el.

Az abszolút rangsor első helyét – hasonlóan az utóbbi három év eredményeihez – továbbra is az ELTE Bölcsészettudományi Kara foglalja el. Nagyon jól szerepeltek az orvosi karok, mind a négy benne van az első tízben, mint ahogy az állatorvosi kar is. Az ELTE bölcsészkara sem a hallgatói, sem az oktatói rangsorban nem lett ugyan első, de mindegyik ott van az első tíz között. A hallgatói rangsorban az első öt helyen az ELTE és a Közgáz karai osztoznak, míg az oktatóiban már vidékiek is elérték e helyezéseket, nevezetesen a Debreceni Egyetem két kara is.

Az OFIK támogatásával és megbízásából 2009 tavaszán hallgatói felmérés készült a jelentkezési adatok alapján legnépszerűbb hetven karon. A kutatás során megkérdezték a hallgatókat, melyiket tartják képzésterületük legszínvonalasabb intézményének, továbbá több szempont szerint értékeltették velük saját iskolájukat. A szakmai színvonal rangsorában általában a nevesebb intézmények, tudományegyetemek végeztek az első helyeken, az intézményi szolgáltatások vagy munkaerő-piaci kapcsolatok értékelésében viszont gyakran lemaradtak. Különösen kritikusak saját intézményeikkel a budapesti diákok.

A kiadvány a képzésterületi rangsorok mellett tartalmazza egyes alapszakok és mesterszakok külön rangsorát is. A bolognai rendszerű felsőoktatásban idén végzett az első nagy tömegű bachelorévfolyam, s a diákok nagy része a következő években újra iskolapadba ülhet a mesterképzésen. Ezért a kiadvány idén jelentősen bővült a mesterszakok rangsoraival, valamennyi induló szak részletes leírásával és képzési követelményeivel.

A Diploma különszám hagyományosan hangsúlyosan foglalkozik a diplomások munkaerő-piaci helyzetével. Ennek keretében – akárcsak tavaly – a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Nonprofit Kft.-jének kutatását felhasználva képet ad például a munkáltatók véleményéről, milyen képzésterületen mely felsőoktatási intézményeket értékelik a legtöbbre. Emellett azt is megtudhatjuk a kutatásból, hogyan befolyásolta a gazdasági válság a munkaerő-keresletet, a friss diplomások felvételére irányuló szándékokat. Képet próbál adni a kiadvány az egyes diplomák értékéről, a végzettek kereseti viszonyairól is.

A Diploma 2010 különszám számos praktikus információt közöl a felvételiről, a fontosabb dátumokról, a pontszámításról, az elérhető hallgatói juttatásokról, az esetleges intézményváltás lehetőségéről, a diákhitelről.

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ismét tűzpárbaj volt az indiai–pakisztáni határnál, többen meghaltak

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban