szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csaknem minden állami egyetem beadta pályázatát a kutatóegyetemi címre, amelyet csak hat-nyolc intézmény kaphat majd meg - írja szerdai számában a Népszabadság.

A Népszabadság úgy tudja, hogy az ELTE, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Debreceni Egyetem, a gödöllői Szent István Egyetem, a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázott a kutatóegyetemi címre. Vagyis a kaposvári, a győri és az óbudai, illetve a speciális képzéseket nyújtó művészeti és nemzetvédelmi egyetemek kivételével minden állami intézmény szeretné elnyerni a kitüntetést.
  
A cél, hogy - német mintára - olyan elitegyetemek jöjjenek létre, amelyek kiemelkednek a tömegképzésből, és kutatási eredményeiket az oktatásba is képesek közvetíteni. Az elvárások között a kiemelkedő kutatási teljesítmény, a jelentős nemzetközi kapcsolatok mellett az erős tehetséggondozás is szerepel.
  
A Népszabadság szerint várhatóan március közepén hirdetik ki, kik nyerték el a három évig viselhető kutatóegyetemi címet. A cím elnyerésével nem jár támogatás, ám a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán szinte azonos feltételekkel juthatnak három évre 27 milliárd forinthoz az intézmények.

Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval

Novák Katalin szerint 1000 milliárd forint került már a családokhoz a babaváróval

Meghalt egy ember egy belgrádi robbanásban

Meghalt egy ember egy belgrádi robbanásban

Hajós András: Ha megáll az idő, azt arra kell használni, hogy újratervezzünk

Hajós András: Ha megáll az idő, azt arra kell használni, hogy újratervezzünk