Tetszett a cikk?

A válság hatására a munkaadók az elmúlt egy évben jóval több pályázó közül választhatták ki a számukra megfelelő jelöltet, így érthetően a munkavállalók között is éleződött a verseny a legjobb állások megszerzéséért.

A képzési piacon is egyre nagyobb a verseny. Ez jó dolog ugyan, de nehezebb is a döntés. Melyik nyelviskola a legmegfelelőbb? Egyáltalán nyelviskola legyen-e, vagy inkább menjünk ki fél évre dolgozni külföldre, mert anyanyelvi környezetben hatékonyabb a tanulás? Belevágjunk-e egy mesterképzésbe, vagy válasszunk rövidebb képzési idővel valamilyen szakmai képzést, OKJ-s képesítést? Már ezt a döntést is nehéz meghozni, hát még azt, melyik intézményt, képző- vagy nyelviskolát válasszuk. Valószínűleg oda fogunk jelentkezni, amiről már hallottunk, esetleg ismerőseink ajánlották.

Ezt felismerve a képzéseket kínáló cégek, intézmények is egyre nagyobb szerepet fordítanak a képzéseik és saját maguk népszerűsítésére. A 2009 őszi HVG Állásbörze felméréséből kiderül, hogy a rendezvényen megjelent, képzéseket kínáló kiállítók 85,71 százaléka évi 5 millió forint fölötti marketing-költségvetéssel gazdálkodik, és közel 20 százalékuk ebből az összegből nemcsak a kiemelt időszakokban, a jelentkezési határidők előtt (február és október) hirdetik képzéseiket, hanem folyamatos jelenlétre törekszenek. A hirdetési csatornák közül a válaszok alapján a legnépszerűbbek a költségkímélőbb módszerek: saját honlap, bannerek, önálló kiadványok, szórólapok, de a volt diákok ajánlására szintén erősen számítanak, sőt 70 százalékuk az oktatási kiállításoknak, állásvásároknak is visszatérő kiállítója.

A HVG Állásbörze, Országos Képzési és Karriernapok felméréseiből kiderül, hogy valóban alternatív karrierút bemutatásaként szükség van a képzési lehetőségek jelenlétére. Ezt támasztják alá a 2009 őszi látogatói visszajelzések is. A nem csupán állás-, hanem képzési ajánlatokat és nemzetközi lehetőségeket is felvonultató börzére a több mint 9000 látogató 16,3 százaléka az ott található képzési ajánlatok miatt látogatott ki. A főként diplomás szakemberekből, pályakezdőkből vagy végzős hallgatókból álló érdeklődők kiemelt célcsoportja a képzési ajánlatoknak, hiszen ők már az élethosszig tartó tanulást, az állandó fejlődést tartják szem előtt, és nyitottak a folyamatos képzésre, információszerzésre. Szintén ezt mutatja, hogy a látogatók 90,8 százaléka tervezi, hogy az elkövetkező 3 évben továbbképzi magát.

A visszajelzések alapján a legnépszerűbb ismeretszerzési típusok, területek: a nyelvi képzés, MSc vagy posztgraduális továbbképzések, gazdasági és informatikai jellegű képzések. A börze kiállítói kiállítóinak 92,59 százaléka támogatja alkalmazottai állandó fejlődését, továbbképzését.

Forrás: Frissdiplomás Kft., Sipos Mária

Sokba kerülhet, ha valaki nyárigumival okoz télen balesetet

Sokba kerülhet, ha valaki nyárigumival okoz télen balesetet

Afrika egyik leggazdagabb embere üzent hadat Nigériában az olajkartellnek

Afrika egyik leggazdagabb embere üzent hadat Nigériában az olajkartellnek

Nagyon drága „internetkávézót” nyit az Amazon, közvetlenül tölthetik fel az adataikat a felhőbe a felhasználók

Nagyon drága „internetkávézót” nyit az Amazon, közvetlenül tölthetik fel az adataikat a felhőbe a felhasználók

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált