szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Még mindig tárgyal a British Airways (BA) légitársaság vezetése és a szakszervezet a légi utaskísérők hétvégétől tervezett háromnapos sztrájkjának elkerüléséről.

A BA 12 ezer utaskísérője a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite továbbra is érvényben lévő felhívására szombattól három napig, március 27-étől négy napig sztrájkolna, és az érdekképviselet szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben. Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója és Tony Woodley, a Unite főtitkára péntek hajnalba nyúló, négyszemközti tárgyalásokat folytatott a brit szakszervezeti szövetség (TUC) londoni székházában. Az egyeztetésről mindketten nyilatkozat nélkül távoztak, de a tárgyalások péntek délelőtt folytatódnak.

A BA - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre - mindazonáltal már kidolgozta sztrájkmenetrendjét, amelynek alapján a cég reményei szerint a sztrájknapokra repülőjeggyel rendelkező utasok hozzávetőleg 65 százaléka eljut célállomására. Ezt a British Airways a cégen belül munkára jelentkező önkéntesekkel, illetve más légitársaságoktól személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel igyekszik biztosítani.

A jelenleg érvényes sztrájkmenetrend alapján a budapesti járatok közül a munkabeszüntetés mindhárom napján a középső, a BA 868-869-es számú járatpár közlekedni fog, jóllehet a járatokat egy másik légitársaság, a Transavia fogja üzemeltetni, Boeing 737-es repülőgépekkel. A péntek hajnali állapot szerint a másik két budapesti British Arways-járatot a sztrájknapokra törölték. A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában. A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül 1100-at töröltek. 

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette. A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra. A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. Willie Walsh vezérigazgató nemrégiben kijelentette, hogy a légitársaság "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi évben összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

A Truth Social tulajdonosa, a Trump Media kriptovalutákba való befektetéseket tervez

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

„Elfogadhatatlan a kormányzati kommunikáció” – feljelentést tett a pilisi polgármester az ivóvízben talált férgek miatt

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT