szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Visszatért a Samsung élére a 68 éves Li Kun-hi, aki két éve mondott le posztjáról, amikor vizsgálat indult ellene adócsalás miatt - írja a BBC online változata.

Li Kun-hi, a Samsung csoport elnöke 2008 áprilisában jelentette be lemondását, miután vizsgálat indult ellene befolyással való visszaélés és adócsalás miatt. A legnagyobb dél-koreai konglomerátum vezetőjének távozása után a cégcsoport alelnöke, számos középvezető, sőt, a Samsung Electronics igazgatója - Li Kun-hi fia - is beadta felmondását.

Li, aki több mint két évtizede vezette az édesapja által alapított céget, Dél-Korea egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere. 2009 decemberében különleges, elnöki bocsánatkérésben részesült, amiért két évig nyomoztak ügyében és ezalatt gyanúsítottként kezelték. Li ezután visszatérhetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba is, hogy segítse Dél-Korea pályázatának előkészítését a 2018-as téli olimpia megrendezésének jogáért.

 

MTI Karrier

Ötmillió dollárt keresett a The New York Times Co. vezetője

Janet Robinsonnak, a The New York Times Co. amerikai médiavállalat vezetőjének tavaly több millió dolláros jövedelme volt, miközben a cég egyik vezető kiadványa, a The New York Times napilap száz szerkesztőségi hely megszüntetését és költségcsökkentéseket jelentett be.

MTI Karrier

Már mobiltelefonnal is kémkedhetnek a dolgozók után

A felhasználó mozgásainak felismerésére képes mobiltelefont fejlesztett ki a japán KDDI telekommunikációs vállalat, remélve, hogy az új mobil hatékony eszköz lehet a felügyelet nélkül hagyott alkalmazottak ellenőrzésére.

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Drónnal támadtak egy helyi buszjáratra Herszonban az oroszok

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint

Orbán Viktor az indiai Álappuzsa városánál hajókázott a helyi sajtó szerint