Nincs ma olyan hazai egyetem vagy főiskola, ahol a végzősök mindegyike közvetlenül a záróvizsga után át is veszi felsőfokú végzettségét igazoló oklevelét, mert nem mindenki szerzi meg az ehhez szükséges nyelvvizsgát. Akad olyan intézmény, ahol a végzősök kétharmadának raktáron porosodik a diplomája.

A nyelvvizsga 1996 óta a diploma megszerzésének előfeltétele. Hogy melyik intézményben hányan veszik át megkésve – nyelvvizsga hiányában – diplomájukat, csak nehezen becsülhető meg, mert a legtöbb intézmény nem közöl erre vontkozó adatokat. De akad azért kivétel.

A Budapesti Corvinus Egyetem közléséből kiderült, hogy évről évre nő a diplomát diplomaosztókor átvevők aránya. Míg 2007-ben a hallgatók 85 százaléka vehette át a diplomáját az ünnepélyes rendezvényen, addig tavaly már 92 százalék. Az ELTÉ-n 2006-ban 88 százalék, 2009-ben 82 százalék vitte haza diplomaosztó után a végzettséget igazoló dokumentumot. Az intézmény felmérése szerint a 2006-ban záróvizsgát tett hallgatóknak 5,2 százaléka, nyelvvizsga hiányában a mai napig nem vette át diplomáját. A Gábor Dénes Főiskolán 2008-ban a hallgatók 50 százalékának volt nyelvvizsgája. A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán 2009-ben a végzősök 67 százaléka szerzett diplomát. A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a végzősök közel 39 százaléka, a Színház és Filmművészeti Egyetemen 34 százaléka csupán a záróvizsga sikeres letételéről vehette át az igazolást. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola 2009. évi adatai szerint a végzősök 59 százaléka „hagyta bent” a diplomáját – derül ki egy felmérésből, amelyet a Young & Partners Kommunikációs és Tanácsadó ügynökség végzett 48 hazai felsőoktatási intézmény és az OKM Oktatási Hivatalának megkeresésével.

Ötre nőtt az odesszai tűzeset halálos áldozatainak száma

Ötre nőtt az odesszai tűzeset halálos áldozatainak száma

Váratlanul nagy arányban csökkent a kínai export

Váratlanul nagy arányban csökkent a kínai export

A trafikkoncessziótól a vagyonkezelésig jutott a Mészárossal üzletelő ingatlanos

A trafikkoncessziótól a vagyonkezelésig jutott a Mészárossal üzletelő ingatlanos

Facebook-komment miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről

Facebook-komment miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről

Lenyeli-e Oroszország Fehéroroszországot - Lukasenko még harcol

Lenyeli-e Oroszország Fehéroroszországot - Lukasenko még harcol

Megnőtt a tét: 305 milliót fizet a Google annak, aki képes kijátszani a biztonsági chipjét

Megnőtt a tét: 305 milliót fizet a Google annak, aki képes kijátszani a biztonsági chipjét