szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bulgáriában 9,3 százalékra csökkent a munkanélküliség júniusban a májusi 9,5 százalékról - közölte a bolgár munkaügyi miniszter kedden.

Júniusban mintegy 343 ezren voltak munkanélküliek Bulgáriában, szezonális okok miatt - az idegenforgalomban és a mezőgazdaságban nőtt a munkaerő iránti kereslet - javult a foglalkoztatás. Az Európai Unió egyik legszegényebb országban februárban 10,26 százalékon tetőzött a munkanélküliség. Márciusban 10,14 százalékot, áprilisban 9,95 százalékot mértek.

A bolgár kormány szerint a foglalkoztatási helyzet javulása azt jelzi, hogy a gazdaság megindult kifelé a válságból. A szakszervezetek ugyanakkor a válság mélyülésétől tartanak, előrejelzésük szerint a munkanélküliségi ráta a 15 százalékot is elérheti az év végére. Bulgária hazai összterméke (GDP) 5,1 százalékkal csökkent tavaly az egy évvel korábbihoz képest. Az idei első negyedévben folytatódott a visszaesés, a GDP 3,6 százalékkal csökkent éves szinten. A bolgár kormány az idei évre 1 százalékos gazdaságnövekedést vár, jövőre pedig 3 százalékosat, abban bízva, hogy nő a kereslet Nyugat-Európában, ami a bolgár export fő felvevő piaca.

hvg.hu Karrier

Pályakezdők, akik évi 12 millió forintot keresnek

Az ügyvédi irodákban elhelyezkedő pályakezdő diplomások keresnek a legjobban Nagy-Britanniában: akár évi 12 millió forintnak megfelelő összeget is hazavihetnek – írja egy friss felmérés eredményeit ismertetve a Telegraph Online.

hvg.hu Karrier

Hetven friss diplomás brit ugrik egy állásra

Átlagosan 70 diplomás és kétszer ennyi felsőfokú végzettséget nem szerző álláskereső jelentkezik egy-egy meghirdetett munkára Nagy-Britanniában - derül ki egy friss felmérésből, amelyről a Telegraph online kiadása is beszámolt.

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Gyorsabb 100–200-ra, mint 0–100-ra: újabb rekordot döntött a Koenigsegg Jesko

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével

Orbán Viktor Simion-ügyben tárgyalt az RMDSZ elnökével