szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az Új Széchenyi terv foglalkoztatás bővítési céljait hatékonyabban szolgáló munkaügyi szervezet várhatóan 2011 januárjában a munkaadók és a munkavállalók rendelkezésére áll majd - mondta a Napi Gazdaságnak Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A lap hétfői számában megjelent interjú szerint Czomba a célzott járulékcsökkentésben látja a leszakadó térségek és a hátrányos foglalkoztatási helyzetű csoportok munkapiaci lehetőségeinek javítását.

Kifejtette azt is, ősszel átalakítanák a munkanélküli ellátásokat és a munkaügyi kirendeltségek működését, elkezdődik az új Munka Törvénykönyve (Mt.) kidolgozása - írja a lap.

Az államtitkár elmondta, hogy a jövőben a termelő beruházások támogatása lesz hangsúlyos. Megerősítette, hogy összehívják az OÉT-et és a valódi társadalmi érdekegyezetés mellett foglalt állást.

MTI Karrier

Egyszerűsített foglalkoztatás idény- és alkalmi munkáknál

Egyszerűsített foglalkoztatás lép hatályba augusztus elsejétől a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkákra, illetőleg az alkalmi munkákra vonatkozóan, jelenleg mintegy 300 ezer ember dolgozik idénymunkásként, és körülbelül 100 ezer az alkalmi foglalkoztatottak száma.

MTI Gazdaság

Jövő januárban indul az Új Széchenyi-terv

Vitára bocsátja és gazdasági konzultációsorozatot indít a kormány az új Széchenyi Tervről, amelynek elkészült a koncepciója - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az új Széchenyi-terv vitairatának ismertetésén Budapesten, a Marriott szállodában szerdán. A ciklus végéig összesen ezermilliárd forintot biztosítanának fejlesztésekre.

Villanyautót mindenkinek: íme a VW legolcsóbb új elektromos ID modellje

Villanyautót mindenkinek: íme a VW legolcsóbb új elektromos ID modellje

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

Ártatlan flopilemeznek tűnt, de a világ első zsarolóvírusa tanyázott rajta

A Covid-lezárások óta nem volt ilyen mélyen a magyar ipar

A Covid-lezárások óta nem volt ilyen mélyen a magyar ipar

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója