szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint mindenkinek lehetővé kellene tenni, hogy a felsőoktatásban tanulhasson, de nem mindenkinek kellene diplomát ígérni.

Sándorné Kriszt Éva az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában elmondta: úgy kellene felépíteni a "piramisrendszert", hogy már az első év után adjon szakképesítést. "Ha sok a tanulni vágyó fiatal, nekünk az a dolgunk, hogy tanítsuk őket, csak ne ígérjük meg mindenkinek a diplomát. Sem az alapszintűt, sem a mesterszintűt. Ki lehetne vezetni a hallgatókat egy év után szakmai képesítéssel, két év után felsőfokú szakképzéssel" – magyarázta.

Beszélt arról is: egyetértenek azzal, hogy a két szakos tanárképzést vissza kell hozni, ennek módja pedig az osztatlan képzés visszaállítása lehet. Sándorné Kriszt Éva a 180 percben elmondta azt is: a nagy egyetemek álláspontja megegyezik abban, hogy a hallgatók bejutásának feltétele legyen az emelt szintű érettségi legalább egy tárgyból. A Rektori Konferencia jövő kedden tárgyal a csütörtökön nyilvánosságra hozott felsőoktatási vitaanyagról. A testület elnöke hangsúlyozta, hogy a minőség javulásában érdekelt mindenki, de az odavezető út különféle lehet és az egyes intézmények érdekei sérülhetnek.

A felsőoktatási terveket tartalmazó vitaanyagról itt olvashat bővebben!

Az USA idilli állapotban volt, aztán jött Donald Trump

Az USA idilli állapotban volt, aztán jött Donald Trump

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

Foggyökérkezelésen esett át egy lajhár

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Putyin szerint ritkán születnek olyan emberek, mint Elon Musk

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle