Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Távol marad a szakszervezetek szombati demonstrációjától a Munkástanácsok és a Liga - nyilatkozta a Magyar Nemzet szerdai számában a két szakszervezet elnöke.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a lapnak hangsúlyozta, hogy számos kifogással egyetértenek, ilyen például a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátásának lehetősége. "A témák hecckampányízű tálalása azonban egyértelmű politikai szándékra utal, ezért nem veszünk részt a demonstráción" - nyilatkozta. A szakszervezeti elnök hozzátette: "az hogy az MSZP-hez kötődő szakszervezetek a magánynyugdíjpénztárak védelmében lépnek fel, éppen a baloldaliság feladása, a munkavállalók becsapása, hiszen ez a rendszer csak a pénztáraknak és a mögöttük álló nemzetközi tőkének kedvez".
A Liga elnöke, Gaskó István is hasonlóan nyilatkozott: több felvetést is jogosnak tartanak, ezek megoldásáról nem mondanak le. Hozzáfűzte: "az akció formájáról és sietős megszervezéséből azonban érződik a politikai szándék". A lap felidézi, hogy "a baloldali kötődésű" Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége hirdette meg a szombati demonstrációt arra hivatkozva, hogy a jövő évi költségvetés vesztese a közszféra lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”