szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Amíg a fiatalok munkaerőpiaci helyzete nem javul, addig Magyarország nem juthat túl a válságon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Gödöllőn.

Az Európai Unió (EU) munkaügyi minisztereinek és államtitkárainak kétnapos informális ülését követő sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: az Európai Unió egésze és Magyarország számára is az egyik legfontosabb napirenden tartandó téma a foglalkoztatás és a foglalkoztathatóság. A kétnapos ülés első napján, hétfőn délelőtt a tanácskozás résztvevői találkoztak a szociális partnerekkel és a szociális platform képviselőivel, ahol a fiatalok foglalkoztatása illetve általában a munkahelyteremtés témája került terítékre, majd ezt követte a miniszteri tanácskozás hétfő délután illetve kedd délelőtt. 

A magyar EU elnökség által az asztalra tett két legfontosabb napirenddel foglalkozott a kétnapos ülés: az egyik stratégiai cél a fiatalok munkába állítása és a munkaerőpiacon való megtartása, a másik stratégia cél általában a munkahelyteremtés - mondta Czomba. "Az uniós tagállamoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a válságperiódus ne határozza meg tartósan a fiatalok és ezáltal Európa jövőjét" - fogalmazott az államtitkár, egyetértve Andor László EU-biztos véleményével, aki szerint a válságon addig nem jutottunk túl, amíg nem valósul meg a foglalkoztatottság dinamikus növelése Európában. 

Az államtitkár hangsúlyozta azt a törekvést is, hogy azoknak a fiataloknak is legyen munkája, akik korán elhagyják az iskolát, illetve azoknak, akik alacsony képzettségűek. Megismételte az Európa 2020 stratégia legfontosabb célját, amely szerint a jelenlegi 65 százalékos foglalkoztatási rátát 2020-ra 75 százalékra szükséges emelni.

A költségvetésben a magyar munkaerőpiaci alap kiadásaira idén közel 340 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből az úgynevezett aktív ellátásokra mintegy 100 milliárd forint fordítható - felelte az MTI kérdésére az államtitkár. Ezen belül a legjelentősebb összegek a szakképzésre, közmunkára és a pályázaton elnyert összegek önrészének biztosítására fordíthatók. 

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

The Atlantic-vélemény: Még a Watergate-nél is nagyobb alkotmányos válság törhet ki az FBI leendő vezetője miatt

Rogán: Nem kell félni az újfajta online ügyintézéstől, az adatok már most is megvannak az államnál

Rogán: Nem kell félni az újfajta online ügyintézéstől, az adatok már most is megvannak az államnál

Kiszivárgott képeken a Jaguar új autója, ami talán a vártnál is meglepőbb

Kiszivárgott képeken a Jaguar új autója, ami talán a vártnál is meglepőbb

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be

Szijjártó ismét Moszkvából jelentkezett be