szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Tíz hónap elteltével sem kapták meg járandóságaikat a zalaegerszegi Balaton Hotel volt dolgozói, és a felszámolási eljárás sem indult el a szállodát üzemeltető Semira Spa Kft. Kft. ellen - írta keddi számában a Zalai Hírlap.

A wellness részleget is üzemeltető szállodát tavaly március végén zárták be. A helyfoglalásokat lemondták, a 35 dolgozót csoportos leépítéssel bocsátották el. A munkáltató a márciusi béreket még kifizette, de az áprilisi és a ki nem vett szabadságért, valamint a felmondási időért járó pénzt már nem. A lap szerint a bíróság elrendelte a szállodát üzemeltető Semira felszámolását, a határozat azonban még nem emelkedett jogerőre. Így bizonytalan, hogy mikor tudják kifizetni a dolgozónként járó nettó száz- és hatszázezer forint közötti összegeket, amit valószínűleg a bérgarancia-alapból kell majd lehívni. A cég 8 hónapon át a bérpapíron szerepelő magánnyugdíj pénztári befizetéseket sem utalta át, de erre az összegre a bérgarancia nem érvényes. 

A dolgozók nagy része azóta sem tudott elhelyezkedni, a többség hónapok óta a 28 ezer forintos segélyből él - nyilatkozta a napilapnak Szili Attila, a hotel volt alkalmazottja. A Semira jelentős összeggel tartozik az áram- és gázszolgáltatónak is, a Zalavíz pedig 2,5 millió forint adósság miatt már benyújtotta a fizetési meghagyást - olvasható a napilapban. A szállodát üzemeltető Semira bankszámláját a számlavezető pénzintézet még tavaly augusztus elején megszüntette. A cégjegyzék szerint a Semira csak bérlője volt a Balaton Hotelnek, a korábbi tulajdonos, a Gastro-Hell Kft. jelenleg is felszámolás  alatt áll.

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

110 éves expedíció és egy elsüllyedt hajó elevenedik meg a legós fotózás magyar mesterének új képein

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Vilmos herceg vízzel fröcskölt le újságírókat, és szerinte ez volt élete legjobb napja

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Hadházy: Az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálja a Gondosóra-ügyet

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől