szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Általában a tavalyi bérük dupláját kapják kézhez az fővárosi önkormányzati tulajdonú vállalatok vezetői – írja a pénteki Blikk. A bérnövekedés oka az új adójogszabály.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ vezérigazgatójának, László Györgynek tavaly havi 833 ezer forint volt a fizetése, idén viszont már 1,5 millió forintot tehet minden hónapban zsebre a Blikk számításai szerint.

A Fővárosi Közterület-fenntartó és a Főtáv Zrt. legfőbb embere, Tölgyesi Balázs és Fekete Csaba a tavalyi 755 ezer forint után már havi 1,4 millióból gazdálkodhat. A fürdővállalat (Szőke László), a temetkezési vállalat (Horváth József), a parkokat gondozó Főkert (Szabó József) vezérének 677 ezer forintos fizetése havi szinten nettó 1,2 millióra emelkedett.

A legrosszabbul fizetett kéményseprő vállalat és a szennyvíztisztítót üzemeltető Enviroduna ügyvezetője, Lángfy Pál és Wertán Zsolt is a tavalyi havi 599 ezer forint után idén nettó egymillió forintot vihet haza.

A bérnövekedés oka az új adójogszabály, amely a jobban keresőknek kedvez, mivel kevesebb adót kell befizetniük. Ehhez jön még a negyven százalékos prémium is.

Felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát

Felmentette a bíróság Udvaros Dorottyát

Gyerekek gyógyítása, aknák felszedése, ivóvízhez hozzáférés: kuka – Orbán Viktor ennek örül

Gyerekek gyógyítása, aknák felszedése, ivóvízhez hozzáférés: kuka – Orbán Viktor ennek örül

Teljes kormányügynökségek bezáratásáról beszélt Elon Musk

Teljes kormányügynökségek bezáratásáról beszélt Elon Musk

Szankciókat követel az Európai Parlament a grúz vezetés ellen – a Fidesz képviselői nem szavazták meg

Szankciókat követel az Európai Parlament a grúz vezetés ellen – a Fidesz képviselői nem szavazták meg