szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője.

A Nokia új stratégiájára vonatkozó pénteki bejelentést Yrjö Eskola, a  komáromi gyárigazgató azzal pontosította, hogy az új stratégia közvetlenül nem érinti gyártási stratégiát. A komáromi gyárban a termelés továbbra is ugyanúgy folytatódik - mondta Simai Anna kommunikációs vezető. 

Stephen Elop, a Nokia Corp. új vezérigazgatója pénteken "jelentős létszámcsökkentést" jelentett be telekommunikációs szakemberek előtt Londonban. A vezérigazgató szerint a Nokia túl magas költségekkel dolgozik, és ezért megtakarítások szükségesek. A leépítések pontos részleteit egy későbbi időpontban teszi közzé a Nokia. A vállalat alkalmazásában 2010 végén 132 500 dolgozó állt. 

A finn mobiltelefon készülék gyártó vállalat pénteken gyakorlatilag elismerte okostelefon modellstratégiájának kudarcát, és bejelentette, hogy a jövőben a Microsoft mobil operációs rendszerének alkalmazására áll át. A Figyelő TOP 100 tavaly júliusban azt közölte cégbírósági adatok alapján, hogy a Nokia Komárom Kft. árbevétele 1 075,5 milliárd forint volt 2009-ben, miközben adózott eredménye 42 milliárd forintot tett ki. A társaság 2009 januárjában 6000 embert alkalmazott Magyarországon, közülük 5500-at Komáromban.

MTI Karrier

Sok embertől megválik a Nokia

"Jelentős létszámcsökkentést" jelentette be a Nokia Corp. új vezérigazgatója Stephen Elop telekommunikációs szakemberek előtt pénteken Londonban.

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Patti Smith összeesett a színpadon egy koncerten

Az Európai Központi Bank december után ismét csökkentette az alapkamatot

Az Európai Központi Bank december után ismét csökkentette az alapkamatot

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

A Fidelitas budapesti elnökét indítja a Fidesz az újpesti időközi választáson

A Fidelitas budapesti elnökét indítja a Fidesz az újpesti időközi választáson