szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

A volt kormányfő szerint megoldás az lenne, ha a felsőoktatásban ingyenessé tennék az első évet, a második évtől azonban a legjobbak a képzés költségeit, sőt, a megélhetést is fedező ösztöndíjat kapnának.

Gyurcsány Ferenc szerint a felsőoktatási tandíj esetleges bevezetése politikai kihívás a kormánynak és az ellenzéknek is. A kormánynak azért, mert ellenzékben annak idején "elutálta" a tandíjat, a szocialistáknak pedig azért, mert annak idején javasolták a tandíj bevezetését, ellenzékben azonban népszerűséget keresve "csípőből elutasíthatnák". A kérdés egyaránt próbája lesz a kormányzati és az ellenzéki felelősségnek - olvasható a volt miniszterelnök Facebook-bejegyzésében.

A volt kormányfő szerint megoldás az lenne, ha a felsőoktatásban ingyenessé tennék az első évet, a második évtől azonban a legjobbak a képzés költségeit fedező, sőt, a megélhetést is fedező ösztöndíjat kapnának.

Véleménye szerint a mai intézményfinanszírozást kettős finanszírozásúvá kellene alakítani: a pénz egy részét továbbra is az állami felsőoktatás intézményei kapnák, de belépne a közvetlen hallgatói finanszírozás is. Az állam a neki szükséges szakokon tanuló legjobb diákoknak adna ösztöndíjat, függetlenül attól, hogy azok állami vagy alapítványi, egyházi iskolába járnak-e - írja a Facebookon Gyurcsány Ferenc.

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

Meghalt a világ legidősebb embere, 116 éves volt

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője