szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szerveződnek a szociális csalók Burgenlandban, az osztrák munkavállalóknak ezért is össze kell fogniuk a magyarokkal a május elsejétől felszabaduló munkaerőpiacon – állítja Anton Wesselich, a Pro-Ge szakszervezet tartományi titkára, írja a Népszabadság.

A lap hétfői számában számolt be egy Jánossomorján tartott fórumról, ahol a főként a nyugati határ menti településekről érkezett érdeklődőket tájékoztatták a lehetőségekről és a veszélyekről.

Az osztrák szakszervezeti vezető elmondta: a munkaadók számtalan trükköt találnak ki. Például rábeszélik a magyarokat, hogy jobb, ha csak heti húsz órára jelentik be őket, a többi pénzt zsebbe kapják. Próbálkoznak azzal is, hogy az aláíratott német nyelvű szerződés mást tartalmaz, mint a munkavállaló által is elolvasott magyar. Nem utalják nekik az időarányosan az idénymunkásoknak is automatikusan járó 13. és a 14. havi fizetést, a túlmunkáért pedig legalább 50 százalékos felár járna, ezt sem kapják meg. Sokukat pedig be se jelentik, noha a munkavállaló úgy tudja, legálisan dolgozik.

Ausztriában az ágazati szakszervezetek évenként alkudják ki azt a óradíjat vagy havi fizetést, ami alatt nem lehet foglalkoztatni a munkaerőt. A mezőgazdaságban az idén az órabér legalább 5,9 euró, vagy minimálisan 1022 euró havonta. A normál munkaidő heti 40 óra, e fölötti munkáért megilleti őket a túlórapótlék. Az egész évben folyamatosan foglalkoztatottaknak 5 hét rendes szabadságot írnak elő a jogszabályok. Az egészségügyi ellátást az osztrák biztosító terhére a dolgozó és a családja mindkét országban igénybe veheti.

Az osztrák szakszervezet vezetői nem tagadták: nekik is elemi érdekük, hogy a magyarokat ne tudják kihasználni az osztrák munkaadók, hiszen a helyi gazdák nyilván a legolcsóbb munkaerőt foglalkoztatják. Ausztriában jelenleg 27 ezer magyar állampolgár dolgozik legálisan, közülük mintegy 12 ezren a közeli Burgenland tartományban.

MTI Karrier

Megnyílik a német és osztrák munkaerőpiac: Andor nem számít rohamra

Nem számít semmilyen zavarra a munkaerőpiacon Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős tagja azután, hogy idén májustól korlátozások nélkül dolgozhatnak Ausztriában és Németországban az új keleti tagállamok munkavállalói.

Új gamertelefonnal rukkolhat ki a Redmi, ebben már a legújabb Dimensity lapka dolgozhat

Új gamertelefonnal rukkolhat ki a Redmi, ebben már a legújabb Dimensity lapka dolgozhat

Beindítják a robot tömeggyártását, ami időseket és betegeket segít majd gondozni

Beindítják a robot tömeggyártását, ami időseket és betegeket segít majd gondozni

Hiányos utastájékoztatásért, lejárt menetrendért, lekésett éjszakai csatlakozásért is fizethetett a MÁV

Hiányos utastájékoztatásért, lejárt menetrendért, lekésett éjszakai csatlakozásért is fizethetett a MÁV