szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) azt kéri a kormánytól, hogy a jogszabály kodifikációja során a felsőoktatási intézmények és szervezetek is megfogalmazhassák véleményüket.

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) szerint elkapkodott lenne a parlament tavaszi ülésszakán tárgyalni az új felsőoktatási törvényt, az érdekvédők azt kérik a kormánytól, hogy a jogszabály kodifikációja során a felsőoktatási intézmények és szervezetek is megfogalmazhassák véleményüket.

Kis Papp László, a tömörülés elnöke az MTI-nek pénteken azt mondta, egyetértenek azzal, a Széll Kálmán-tervben is megfogalmazott céllal, hogy az államilag finanszírozott hallgatók létszámának megállapításakor vegyék figyelembe a munkaerő-piaci igényeket. Az FDSZ elnöke ezzel összefüggésben külön is kiemelte a természettudományos és a műszaki képzések fontosságát. Jelezte: azt szeretnék, ha a kötelező érettségi tárgyak között mindenképpen lenne természettudományos tantárgy.

Az érdekvédő azt az elképzelést is támogathatónak nevezte, amely szerint a felsőfokú szakképzés az egyetemek és főiskolák képzési körébe kerülne. Az FDSZ ezen a területen kiemelt szerepet szánna a vidéki főiskoláknak. Az MTI csütörtökön kormánypárti forrásból úgy értesült, hogy új felsőoktatási koncepció készül, így várhatóan csak szeptemberben kerül az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvény tervezete. A kormányszóvivő közölte, hogy a felsőoktatás végleges koncepcióját májusban tárgyalja újra a kormány.

Az MTI információi szerint a szerdai kormányülésen Orbán Viktor miniszterelnök új koncepció kidolgozását kérte az oktatási államtitkártól, a kormányfő többi között a hatástanulmányokat és háttérszámításokat hiányolta. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak az új koncepció elkészítésére két hét áll rendelkezésére. A nyár folyamán tekinti át az elképzeléseket a frakciószövetség, és szeptemberben kerülhet az Országgyűlés elé.

Az MTI felsőoktatási forrásból úgy tudja, hogy az új felsőoktatási törvényt szeptember 30-ig kellene elfogadni. A korábban tervezett hatálybalépés időpontja nem változik, azaz 2012 szeptemberétől élnének majd az új rendelkezések.

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

Gorka Sebestyén korábban elbukott az átvilágításon, most mégis magas pozícióba kerülhet Trump mellett

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot