szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Németországban minden korábbinál nagyobbra - 28 százalékra - emelkedett a nők aránya a vállalatvezetők körében - közölte szerdán a német statisztikai hivatal. A cégvezetői állásokat betöltők körében 27,7 százalék volt a nők aránya 2010-ben.

A térnyerés fokozatosan ment végbe. Másfél évtizeddel korábban nagyjából egyötödös, 21,8 százalékos volt a nők részaránya a német vállalatok felső vezetésében. Tavaly már meghaladta az egynegyedet, de még így is jóval elmarad a foglalkoztatottak teljes körében meglévő 45,6 százalékos aránytól - mutatnak rá a német statisztikusok. A vállalatvezető nők jellemzően fiatalok, a relatív többség - 37,9 százalék - 39 év alatti. Ugyancsak jellemző, hogy minél nagyobb a vállalat, annál kisebb a nők aránya a felső vezetésben. 

A negyvennél kevesebb embert foglalkoztató cégeknél átlagon felüli, 35 százalékos a női részvétel a vezetői munkában, a legalább 40 embert foglalkoztató vállalkozásoknál viszont átlag alatti, 23,4 százalékos. Az ötven, vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató cégeknél pedig csupán 16,9 százalékos a nők aránya a vezetők körében.  Ugyanakkor az utóbbi 15 évben elsősorban a nagyobb vállalatoknál emelkedett a női részarány a csúcspozíciókban, míg a kisebb cégeknél szerény növekedés mutatkozott, ez utóbbi kategóriában, a kis- és közepes vállalkozásoknál (kkv) viszont eleve magasabb bázisról emelkedett tovább a nők aránya - áll a német statisztikai hivatal közleményében.

Hivatalos: Neymar visszatér a Santoshoz

Hivatalos: Neymar visszatér a Santoshoz

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Hat és fél év börtönt kapott az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkára

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK

Több mint negyven százalékát inkasszálta az Iványi Gábor egyházához érkező 1%-os felajánlásoknak a NAV és a MÁK