Tetszett a cikk?

Woody Allen gyenge osztályzatai, Samuel L. Jackson egy botrányba fulladt tüntetés, Robert Frost pedig egy diákcsíny miatt volt kénytelen félbehagyni felsőfokú tanulmányait - a Huffington Post College listáján azok a hírességek szerepelnek, akiket kitiltottak az egyetemről.

Hiába volt kitűnő tanuló, egy kínos incidens miatt mégis kizárták a Brown Universityről Ted Turnert, a CNN alapítóját. Rajtakapták a hálószobájában egy lánnyal, pedig az intézmény szabályzata akkor még tiltotta, hogy a kollégiumban ellenkező nemű vendégeket fogadjanak a hallgatók.

A cikk folytatását az Eduline oktatási portálon olvashatja el.

 

hvg.hu Karrier

Diploma után: mi nem kell az elhelyezkedéshez?

A magyar egyetemisták fontosabbnak tartják a kapcsolati tőkét, mint cseh társaik, ám azzal mindkét ország felsőoktatásban részt vevő diákjai egyetértenek, hogy az egyetemi tanulmányi eredmények nem igazán számítanak az elhelyezkedéskor - derül ki egy, a témában végzett felmérésből.

Karrier

Tíz dúsgazdag híresség, akinek még érettségije sincs

Dollármilliók vannak a bankszámlájukon, egymás után kötik a jobbnál jobb üzleteket, szakértelmüket senki nem kérdőjelezi meg, pedig érettségit soha nem szereztek. Az amerikai Forbes magazin listáján azok a milliomosok szerepelnek, akik idő előtt otthagyták a középiskolát és szerencsét próbáltak - úgy tűnik, sikerrel.

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Beröffent a német export, rég nem látott teljesítményt mutatott márciusban

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Megválasztása előtt Trump bevándorláspolitikáját kritizálta XIV. Leó pápa

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Feri, eljött az idő, hogy megírd azokat a könyveket! – Kéri László mondta el a Fülkében, mikor kellett volna lemondania Gyurcsánynak

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót

Tiborcz említése nélkül reklámozza a CNN a megújuló Gellért Szállót