szerző:
eduline.hu
Tetszett a cikk?

Még mindig sok diákot foglalkoztatnak feketén strandokon, szórakozóhelyeken és üzletekben: munkatapasztalat híján tényleg nehéz átlátni a nyári munka szabályait. Összegyűjtöttük a munkaidővel, fizetéssel és felmondással kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket.

„A hozzánk forduló diákok gyakran számolnak be olyan esetekről, hogy szerződés nélkül dolgoztatták őket, vagy nem kapták meg időben a bérüket” – mondja Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója, aki szerint a visszaélések azért fordulhatnak elő, mert sok diák nem ismeri a hatályos jogszabályokat. Ugyanilyen okból persze az is előfordulhat, hogy olyan jogokat követelnek a munkaadóktól – például a munkaidővel vagy a bérekkel kapcsolatban –, amelyek nem illetik meg őket.

1. tévhit: 16 év alatt nem lehet munkát vállalni

Már tizenöt évesen lehet dolgozni, de csak iskolai szünetben és szülői engedéllyel. Tizenhat éves kortól azonban már engedély nélkül és szorgalmi időszakban is lehet munkát vállalni. A tizennyolc év alatti munkavállalóra némileg más szabályok vonatkoznak, mint a felnőttekre: például nem túlórázhatnak, nem dolgozhatnak éjszaka, valamint 4,5 óránként legalább 30 perces szünet jár nekik.

2. tévhit: a napi munkaidő maximum 8 óra

A teljes munkaidőt valóban napi nyolc, illetve heti negyven órában állapították meg – ám a munkáltató munkaidőkeretet alkalmazhat, ami azt jelenti, hogy a napi munkaidőt egyenlőtlenül is beoszthatja. Így előfordulhat, hogy hétfőn öt órát kell dolgoznod, kedden kilencet, szerdán hatot és így tovább. A munkaidőkeret hossza maximum négy hónap, és a napi munkaidő nem lehet négy óránál kevesebb, illetve tizenkét óránál több.

További általános tévhitek és félreértések a diákok munkavállalásával kapcsolatban oktatási oldalunkon, az eduline-on.

Szabó Fruzsina Karrier

Hogyan számíthatják ki felvételi pontjaikat a diákok?

Idén is komoly a verseny az államilag finanszírozott hallgatói helyekért, az egyetemek és főiskolák ugyanis jóval kevesebb elsőévest vehetnek fel bölcsészettudományi, jogi és gazdasági szakokra, mint 2010-ben. A pontszámítás szabályai is változtak: rosszul járnak azok a diákok, akik emelt szintű érettségi helyett nyelvvizsgával szereztek pluszpontokat.

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

Óriási természetvédelmi siker: 100 év után visszatértek a kihalás szélén álló viharfecskék

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

"Ne etesd a trollt!" - Olaf Scholz kiosztotta Elon Muskot

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon

Itt a szavazás eredménye: a HVG olvasói szerint ekkor lesznek a választások Magyarországon