szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A turizmus átadta sokéves elsőségét a gazdálkodási és menedzsment szaknak a nappali tagozatos, államilag támogatott képzésre jelentkezők által választottak listáján.

A képzésterület népszerűsége is töretlen, hiszen a legkurrensebb tíz szak közül öt gazdasági. Ez a felsőoktatás nyilvánvaló sikerágazata, szakjaira sok, a középiskolában jól teljesítő diák törekszik. Úgy tűnik azonban, hogy nem elsősorban a tudásvágy, hanem a reménybeli jól fizető állások utáni kereslet hajtja őket, legalábbis az alapszak utáni mesterképzésekre jelentkezésekben már nem tükröződik ez a nagy népszerűség. Az is igaz azonban, hogy az utóbbi évekhez képest csökkent a gazdasági szakokra jelentkezők száma. 

Ennek okairól, továbbá a felsőoktatással kapcsolatos további érdekességekről az e heti, csütörtökön megjelenő HVG-ben olvashatnak.

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Putyin szóvivője az annektált ukrán megyékkel példálózott, amikor Trump területi vágyairól kérdezték

Porig égett Paris Hilton otthona

Porig égett Paris Hilton otthona

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel