Mivel a világgazdasági folyamatok hosszabb távú trendje a kutatás-fejlesztés (K+F) igényes ágazatok, üzleti szolgáltatások sikeréről szól, a felsőoktatás fejlesztése legalább olyan jó befektetés, mint a szakmunkásképzés - jelezte a CEU egyetemi tanára. Az akadémikus megjegyezte: érthetetlen, hogy miért kell egy egyetemnek 8 karral rendelkeznie, hiszen ennek alapján "a CEU például nem egyetem, hanem csak egy szakiskola lesz, de nevezhetjük plébániának is".
![](https://img.hvg.hu/Img/b2dea50fcee14f6eb810034566fbfb2e/2091825a-b24b-4860-9638-640c7ce8698b.jpg)
Csaba László
Horváth Szabolcs
Miközben Magyarország a GDP egy százalékát fordítja K+F kiadásokra - s ezen belül is az üzleti szféra kisebbségben van -, addig a sikeres országok ennek többszörösét költik rá. Az ebből levonható tanulság is a felsőoktatás fejlesztésének fontosságát mutatja. Csaba László az évi 7 százalékos növekedést produkáló India példáját emelte ki, ahol a szofterszolgáltatásból származó export ötször annyit hoz, mint a mezőgazdasági kivitel.
Csaba László előadásában felvetette, hogy a gazdaság nem tűnik a kormányzati munka kiemelt céljának, mintha az alaptörvény preambuluma fontosabb lenne. Bár a közgazdászprofesszor azt elismerte, hogy az új kormány teljesítette alapfeladatát és sikerült az ország finanszírozhatóságát biztosítania. Ezt szolgálja az államháztartási hiány csökkentése és 3 százalék alatt tartása - tette hozzá.