Tetszett a cikk?

„Köszönjük, majd értesítjük!” De meddig érdemes várnia az álláskeresőnek, ha úgy érzi, lehengerelte az interjúztatót, de mégsem kapott választ az ígért időpontban? Tanácsok.

Nagy hibát követ el a pályázó, ha azelőtt hagyja abba a munkakeresést, hogy egy komoly állásajánlatot kapott, illetve elfogadott volna. A megérzések ugyanis néha csalhatnak, így akármilyen jó hangulatban telt is az interjú, bármilyen előérzettel jött is ki a beszélgetésről, nem lehet biztos a sikerben. Helyette vegye fel a kapcsolatot az interjúztatóval. A határidő lejárta után néhány napnál többet azonban semmiképp nem érdemes várni.

Fontos, hogy megtalálja a jelölt a kényes egyensúlyt: legyen konkrét, de ne legyen tolakodó. Érdeklődjön email-ben vagy telefonon arról, hogyan halad a kiválasztási folyamat, esetleg lezárták-e már a keresést. Ha a munkáltató azt válaszolja, hogy a procedúra még mindig tart, mindenképp tudja meg, hogy hetekről vagy esetleg hónapokról van-e szó.

A cikk folytatását elolvashatja a jobline.hu-n, a Jobline Magazinban.

Karrier

Így lépjen be felkészülten az állásinterjúra

Életbevágó, miként válaszol az álláskereső, ha az interjún leendő munkáltatója rákérdez: miért az adott szakmát, szakterületet választotta. Érdemes tehát jól átgondolt, személyre szabott válasszal érkezni a személyes beszélgetésre. De milyen szempontokat kell a felkészülésnél figyelembe venni? Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Beugratós kérdések a viselkedés alapú állásinterjún

„Meséljen arról az időszakról, amikor…” - ha így kezdődik a HR-es kérdése, biztosan egy viselkedés alapú interjú kellős közepén találja magát az álláskereső. Miként készüljön fel, majd válaszoljon sikeresen a pályázó a sokszor nyakatekert kérdésekre? Tanácsok.

hvg.hu Karrier

Adjon frappáns választ a kínos állásinterjú-kérdésekre

„Mik a gyengeségei? Miért hagyta ott az előző állását? Mennyi pénzt szeretne keresni? Miért pont Önt válasszuk?” Számtalan kérdés záporozhat a pályázókra az állásinterjún, azonban mindegyik munkáltató ugyanarra kíváncsi: mennyire illeszkednek a jelölt képességei, gyakorlati tapasztalatai a meghirdetett álláshoz, lelkesedik-e a pozíció iránt, illetve hogyan tud majd beilleszkedni az adott szervezetbe. Gyakori interjúkérdések és hasznos tanácsok.

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

Merényletre készülő tinédzsereket fogtak el Jekatyerinburgban

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI

Sokat ad az egyes tudósoknak, de a tudománytól el is vesz valami nagyon fontosat az MI