MN: csak 30 ezer hallgató tanulhatna ingyen

Csupán harmincezer diákot vehetnek fel a felsőoktatási intézmények ingyenes képzésre idén ősszel, ugyanakkor további tizenötezer fiatal tanulmányi költségeinek felét állja az állam - derül ki a Magyar Nemzet birtokába került, decemberi keltezésű rendelettervezetből.

  • MTI MTI
MN: csak 30 ezer hallgató tanulhatna ingyen

A napilap szerdai száma ismerteti, hogy a dokumentum szerint a gazdaságtudományi területen közel hatvan, a műszaki területen negyven, az orvosi képzéseken harminc százalékkal csökken majd az ingyenes képzésre felvehető hallgatók száma.

A hiányterületeknek számító műszaki, természettudományi és informatikai képzéseken ugyanakkor részösztöndíjas helyekkel enyhítik a csökkentést.

A kormány szerdán tárgyalja az erről szóló tervezetet, és azt is, amely a diákhitelrendszer kibővítését célozza - ismerteti a Magyar Nemzet.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.