szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál tavaly január és november között 1 millió 853 ezren dolgoztak, 27 ezer fővel (1,5 százalékkal) többen, mint 2010 azonos időszakában, a költségvetési szférában dolgozók létszáma ugyanakkor 39 ezer fővel (5,0 százalékkal) 735 ezer főre csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A nemzetgazdaságban - a legalább 5 fős vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 694 ezer fő volt ebben az időszakban, 8 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Tavaly novemberben 2 millió 707 ezer fő állt alkalmazásban a legalább öt főt foglalkoztatóknál a nemzetgazdaságban - ami 27 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál - idézte az adatokat a Portfolio. Az éves viszonylatban látható csökkenés mögött a közszférában dolgozók létszámapadása áll. Ugyanakkor már hónapok óta apad a versenyszféra alkalmazotti létszáma is. A bruttó bérek novemberben 6 százalékkal voltak magasabbak nemzetgazdasági szinten az egy évvel korábbinál.

A bruttó átlagkeresetek 4,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 6,0 százalékkal haladták meg az előző év január-novemberit.

A közfoglalkoztatás keretében munkát végzők száma novemberben 64 ezer fő volt, így az első tizenegy hónapban alatt átlagosan közel 59 ezer fős volt a létszámuk, 70 százalékuk részmunkaidőben dolgozott. A közszférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 676 ezren álltak alkalmazásban, 1,3 százalékkal kevesebben, mint az előző év azonos időszakában.

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Halálos koktélt itatott a rábízott gyógyíthatatlan betegekkel egy német orvos

Legalább négyen meghaltak, miután lezuhant egy felvonó Olaszországban

Legalább négyen meghaltak, miután lezuhant egy felvonó Olaszországban

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

Várkonyi Andrea cége az újságírók listázására nyert el egy közbeszerzést

Bedő Dávid azt üzeni a rendőrségnek, hogy hagyják abba a békés tüntetők vegzálását

Bedő Dávid azt üzeni a rendőrségnek, hogy hagyják abba a békés tüntetők vegzálását