szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az MSZP szerint a kormány húszéves konszenzust felrúgva nem a gyerekek érdekeit helyezi az oktatáspolitika középpontjába és fiatalok tömegeit zárja el a felemelkedés lehetőségétől. A szocialisták úgy látják, a pedagógus-életpályamodell és az iskolák államosításának forrásai is hiányoznak, a felsőoktatásban tanulók száma pedig nagy mértékben csökkenni fog.

Hiller István a pártja által szervezett pénteki sajtóbeszélgetésen a tankötelezettség korhatárának leszállításáról szólva úgy fogalmazott, ez ördögtől való, és "pokolra is fog jutni", aki megcsinálta. "Azért jut pokolra, mert évente több mint tízezer magyar fiatalt a legszegényebbek közül kitesz a szó minden értelmében az utcára (...), azt üzenve nekik: nem foglalkozom veletek, szegények vagytok, túlkorosak vagytok, gond van veletek" - jelentette ki, megjegyezve, a következő kormánynak vissza kell állítania a 18 éves korig tartó tankötelezettséget.

Túry Gergely

A volt oktatási miniszter szerint a kormány oktatáspolitikájával szemben csak az MSZP kínál alternatívát, de nem csupán a szocialisták szemlélete áll szemben a kabinetével, azt ugyanis fideszes szakpolitikusok, polgármesterek is bírálják. Ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt húsz év oktatáspolitikája folytonos volt: a kormányok egyetértettek abban, hogy elsősorban a gyermekek érdekeinek kell érvényesülniük, a második Orbán-kormány viszont szakított ezzel a felfogással.

Kitért arra is, hogy mind a pedagógus-életpályamodell, mind az iskolák államosításának forrásai hiányoznak, s a kormány nem tisztázza, miből finanszírozná őket. Az életpályamodellről azt mondta: megvalósítása nagyjából háromszázmilliárd forintba kerül, nem véletlen, hogy a Széll Kálmán-terv új változata már bevezetésének elhalasztását is felveti. Hozzátette: ha a kormány tanárok tömeges elbocsátásával akar pénzt megtakarítani a pályán maradók bérének emelésére, azt világossá kellene tennie.

A felsőoktatásról szólva Hiller István elmondta: világos, hogy a kormány a következő években tovább csökkenti az állami finanszírozású helyek számát. Ugyanakkor mivel sokan nem tudják kifizetni a tandíjat, a felsőoktatásban tanulók száma öt év alatt a jelenlegi 370 ezerről 250 ezer alá csökkenhet - vélte.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták elnökségi tagja arról beszélt: az oktatás az elmúlt két évben hozott törvények miatt botrányágazattá vált, a legnagyobb gond pedig, hogy a kormány sorozatosan rossz válaszokat ad a problémákra. Példaként hozta, hogy a magyar oktatási rendszernek nem a 18 évig tartó tankötelezettség vagy a Nemzeti alaptanterv (NAT) volt a baja, sőt szerinte az oktatásügy az elmúlt kormányzati ciklusokban jó irányba indult. A rendszer legnagyobb hiányossága, hogy nem ad megfelelő esélyt a nehéz sorsú családokból jövő gyermekeknek a felemelkedésre, ezen pedig az Orbán-kormány által hozott változások még rontanak is - hangsúlyozta.

Az MSZP-s politikus szerint az új NAT csak fokozni fogja azt, hogy a gyerekek nem szeretnek iskolába járni, mert tananyagcentrikus, megtanulhatatlanul sok ismeretet ír elő, nem ad időt az elmélyülésre, a képességek fejlesztésére, így a pedagógusok nem tudnak majd alkalmazkodni a gyermekek eltérő igényeihez, felkészültségéhez.

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Magyar munkáltatói raboltak ki és bántalmaztak egy 20 éves nőt Tenerifén

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország