Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) tájékoztatása szerint a világ legjobbjai között vannak az egyetem politikatudomány és nemzetközi tanulmányok, szociológia- és filozófiaképzései a brit Quacquarelli Symonds (QS) július elején megjelent rangsora alapján.
Az egyetem az egyik legismertebb felsőoktatási rangsorkészítő cég összeállítására hivatkozva az MTI-vel azt közölte, hogy az idén a CEU az egyetlen magyarországi egyetem, amelynek programjai bekerültek a "top 200" közé.
A QS összesített intézményi rangsora több mint 2000 intézményt vesz számításba, és több mint 700 egyetemet értékel a 400-as lista elkészítéséhez. A QS tantárgyak szerinti rangsorának összeállításakor a felsőoktatási intézmények elismertségét, az oktatók teljesítményét és a publikációk idézettségét veszik figyelembe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.