szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kínai munkaerőpiacon is érezteti hatását a világgazdasági válság: a legfrissebb felmérés szerint az álláskeresők mindinkább a biztos, kiszámítható munkahelyeket részesítik előnyben, s az idén először az állami állások a legvonzóbbak.

Elsősorban a világgazdasági válság következtében, Kínában is az állami állásokat és a közintézményeknél betölthető pozíciókat nevezte meg legvonzóbbnak a legrégebbi kínai internetes álláskereső portál, a ChinaHR.com rendes éves közvéleménykutatásán a válaszadók 10,9 százaléka. A több mint 40 ezer, túlnyomórészt frissdiplomásokat, kisebb részben pedig 1-5 év munkatapasztalattal rendelkezőket megszólító felmérésen a második helyen, 9,7 százalékos aránnyal az oktatás és kutatás szerepel, míg 9 százalékkal a harmadik helyre szorult a 2008 óta minden évben vezető helyen szereplő pénzügyi iparág. Meglepetésre az eddig igen népszerűnek számító internetes szektort is csupán a válaszadók 4,75 százaléka nevezete vonzónak, a legvonzóbbak tízes listáját az elektronika zárja.

A állami állások népszerűségének növekedése elsősorban a világgazdasági válság következtében egyre bizonytalanabb kínai munkaerőpiaci körülményeknek tudható be, ezek az állások ugyanis a lassuló gazdasági növekedés idején is hosszú távú, kiszámítható és biztos karrierlehetőséget jelentenek. Emellett egy generációbeli váltás is a trendek változásához járul hozzá, az 1990 után születetteknek ugyanis - szüleiktől eltérően - kevésbé fontos a magas kereset, sokkal inkább a kevesebb stresszel járó munkavégzés a prioritás.

A felmérésből az is kiderül, a fiatalok a hazai cégeket részesítik előnyben a külföldiekkel szemben, a legjobbnak minősített cégek ötvenes listáján ugyanis csupán 18 külföldi, a legjobb 10-ből pedig hét - így például a China Mobile, a Lenovo, a Bank of China és az internetes kereső, a Baidu - kínai. Ráadásul a helyi és a külföldi vállalatok közti fizetésbeli különbségek is mind csökkennek, s a munkakörülmények is egyre inkább kiegyenlítődnek - áll a ChinaHR.com jelentésében.

A kínai munkaerőpiacról nyilatkozva Ven Csia-pao miniszterelnök július végén úgy fogalmazott: a közeljövőben nehézségekre kell felkészülni. Ven a világgazdaság gyengélkedésének Kínára gyakorolt hatását nevezete meg ennek fő okaként, s a munkahelyteremtés fontosságát, valamint a leginkább érintett, vagyis a pályakezdők és migráns munkások érdekeinek védelmét hangoztatta.

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

A párkapcsolat nem két tökéletes félisten találkozása

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Nagyon erős az euró támogatottsága az Európai Unióban, de Magyarországon még céldátum sincs a bevezetésére

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

Zavarba ejtő győzelem: Berki Mazsi egyetlen ütéssel verte meg román ellenfelét

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ