szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lambert Gábor eddigi szerkesztő veszi át a Figyelő szerkesztőségi irányítását - közölte a kiadó.

Lambert Gábor személyében tapasztalt gazdasági újságíró veszi át a Figyelő vezetését - olvasható a kiadó közleményében. A négy nyelven beszélő, három évtizednyi gazdasági újságírást maga mögött tudó szakember a jövőre nézve is kiegyensúlyozott, hiteles hetilapot garantál.

Az előző főszerkesztő, Illisz László júniusban hagyta el a lapot közös megegyezéssel. Kamasz Melinda, aki a lapot az elmúlt negyedévben megbízott főszerkesztőként irányította, főszerkesztő-helyettesként folytatja munkáját - egyben a MediaCity portfóliójához tartozó Figyelő Trend kiadvány főszerkesztője lesz.

Lambert Gábor kilenc éve dolgozik a Figyelőnél, előtte a Magyar Nemzet, majd ezt követően a Világgazdaság munkatársa volt. Nemzetközi tapasztalatait a világ legjelentősebb fővárosaiban szerezte: hét évet töltött moszkvai és washingtoni tudósítóként, további hármat pedig a BBC magyar adásának budapesti tudósítójaként.

„A hektikusan változó sajtópiaci körülmények között a Figyelő nagyon szerencsésnek mondhatja magát: a jövőjét a múltjára építheti” – reagált kinevezésére az új főszerkesztő.

Az elmúlt  több mint egy évben tartalmában, szerkesztésében is megújult a Figyelő. Ennek eredményeként – a csökkenő print piac tendenciájával ellentétesen - az elmúlt három hónap átlagában 11 százalékkal nőtt a Figyelő standokon értékesített példányszáma.

A következő lapszámtól az Economist cikkei is olvashatók lesznek a lap hasábjain, így a Magyarországot és a térséget érintő legfontosabb hírek magyarul is hozzáférhetőek lesznek.

Megújul a Figyelő Trend magazin is. A Kamasz Melinda irányításával januártól kéthavonta jelentkező magazin a világgazdaság - és ezen belül Magyarország - aktuális trendjeiről ad áttekintést.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakul a közel egy hónapja debütált új gazdaságpolitika hírportál, a Figyelő Online látogatottsága is. A Herpai Attila által irányított szerkesztőség kiváló munkáját az eddigi eredmények is igazolják: naponta 13-15 ezren látogatják a figyelo.hu-t, a látogatók átlagosan 2-3 cikket olvasnak el.

A teljesen magyar magántulajdonban levő MediaCity portfóliója várhatóan még az idén egy új magazinnal bővül.

Lukács Marianna, a MediaCity a kiadó igazgatója ezzel kapcsolatban azt mondta, ezzel is közelebb kerülnek az egy évvel ezelőtt megfogalmazott célhoz, nevezetesen ahhoz, hogy az olvasókat minőségi tartalommal és változatos print és on-line tartalommal szolgálják ki.

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Komoly hibát tapasztal sok iPhone-os, frissítés után nem működik a kamera

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől

Georg Spöttle visszavonul a közéleti fellépésektől