szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Részben a feketemunka, részben a közmunka növekvő aránya magyarázza a munkaerő-piaci mutatók javulását. A keresetek vásárlóereje az idén csökkent, és feltehetőleg jövőre sem növekszik.

Okostelefon-összeszerelés után hamarosan fát apríthatnak azok a Flextronics-dolgozók, akiknek a napokban mondanak fel Zalaegerszegen. Az elektronikai bérgyártó ottani üzeméből az ősszel ötszázan már az utcára kerültek, miután a cég elveszítette a BlackBerry készülékek összeszerelésére szóló megrendelését. Most további 1100 dolgozótól kénytelen megválni, így a megye legnagyobb foglalkoztatójának korábbi 3-4 ezer fős állománya lényegében a felére csökken. Az elbocsátandó dolgozók közül néhány tucatnyinak – testhezállóbb környékbeli munkalehetőség híján – be kell érnie majd az immár a nem hátrányos helyzetű térségekre is kiterjesztett, havi 47 ezer forintos bérrel járó közmunka-mintaprogramokkal.

Mintha kissé halkabban ismételgetnék a kormány tagjai az egymillió új munkahelyről szóló mantrát, s jobb híján a közfoglalkoztatással próbálják felszámolni a tömeges munkanélküliséget.  

A jövő évi elhelyezkedési és bérkilátásokról további részleteket az e heti HVG-ben olvashatnak.

A szexmunkát felszabadításként állították be, az erőszak a beavatás része volt – megszólalt a román jógaszektás guru egyik áldozata

A szexmunkát felszabadításként állították be, az erőszak a beavatás része volt – megszólalt a román jógaszektás guru egyik áldozata

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Megvizsgáltak öt gázóriás bolygót, és az eredmény felborít mindent, amit a bolygóképződésről tudott a tudomány

Centiken múlt az élete egy férfinak, aki egykerekűvel hajtott át a Bajcsy-Zsilinszky úton – videó

Centiken múlt az élete egy férfinak, aki egykerekűvel hajtott át a Bajcsy-Zsilinszky úton – videó

Felkerült a Hunyadi összes része a Netflixre

Felkerült a Hunyadi összes része a Netflixre